Balaton Károly, Hortoványi Lilla, Incze Emma, Laczkó Márk, Szabó Zsolt Roland, Tari Ernő

Stratégiai menedzsment


Szerzők

Balaton Károly 1974-ben szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Három év vállalati munkát követően, 1977 decemberében lett az egyetem oktatója. 1987-ben szerezte meg a kandidátusi fokozatot. 1994-ben habilitált, s ez évben kapta meg az egyetemi tanári kinevezést. 2004-ben elnyerte az MTA doktora címet. 1994. januártól a Gazdálkodástani Doktori Program igazgatója, 2005-től a Gazdálkodástani Doktori Iskola vezetője a Budapesti Corvinus Egyetemen. Korábbi kutatási területe az információtechnológiák szervezeti hatásainak vizsgálata volt. Jelenlegi kutatásai a stratégiai menedzsment, valamint a rendszerváltást követő szervezeti átalakulások elemzésére terjednek ki. Több külföldi tanulmányúton vett részt, ezek között a Stanford Egyetemen, a Wharton Schoolon és a Harvard Business Schoolon. Több hazai és nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. 2000 és 2003 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült. Három önállóan írt, több, társszerzőkkel közös könyve és számos tanulmánya jelent meg hazai és nemzetközi folyóiratokban.

Stratégiai menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 783 8

A Stratégiai menedzsment című kiadvány a felsőfokú gazdaságtudományi oktatás fejlesztésének egyik kiemelkedő példája. Az alapképzésben használatos Stratégiai és üzleti tervezés című könyv szerzői a mesterképzésre készítették el szakkönyvüket. Könyvük olyan munka, amit az oktatók és a hallgatók mellett a stratégiai menedzsmentben résztvevő szakemberek is haszonnal forgathatnak: az elmúlt évtized tartósnak ígérkező kihívásait, koncepcionális és módszertani újdonságait is tárgyalják a szerzők a stratégiai vezetés kontextusában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balaton-tari-hortovanyi-incze-laczko-szabo-strategiai-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave