Balaton Károly, Hortoványi Lilla, Incze Emma, Laczkó Márk, Szabó Zsolt Roland, Tari Ernő

Stratégiai menedzsment


Bevezető

A „háló” vagy „hálózat” szó hallatán legtöbben a „világhálóra”, vagy más nevén az „internetre” asszociálunk. Ez rendben is van így, hiszen az internet nem más, mint számítógépeket összekötő háló, sőt ennél jóval több: a gépek mögött emberek milliárdjainak virtuális kötőszövete rejlik. Az internet mellett számos ilyen virtuális hálózat létezik, melyek egyének sokaságát kötik össze. Az emberi kapcsolódások, a társadalmi hálózatok stratégiai jelentőségű vezetési feladatait vizsgáljuk a fejezet első felében.

Stratégiai menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 783 8

A Stratégiai menedzsment című kiadvány a felsőfokú gazdaságtudományi oktatás fejlesztésének egyik kiemelkedő példája. Az alapképzésben használatos Stratégiai és üzleti tervezés című könyv szerzői a mesterképzésre készítették el szakkönyvüket. Könyvük olyan munka, amit az oktatók és a hallgatók mellett a stratégiai menedzsmentben résztvevő szakemberek is haszonnal forgathatnak: az elmúlt évtized tartósnak ígérkező kihívásait, koncepcionális és módszertani újdonságait is tárgyalják a szerzők a stratégiai vezetés kontextusában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balaton-tari-hortovanyi-incze-laczko-szabo-strategiai-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave