Blahó András, Kutasi Gábor (szerk.)

Erőközpontok és régiók

a 21. század világgazdaságában


Szociális feszültségek és a kínai jóléti állam

A 2008-as MDG-jelentés szerint míg 1990-ben 85 millió ember, az akkori lakosság közel 8%-a élt az abszolút szegénységi küszöb alatt Kínában, addig 2007-ben 15 millió alatt volt a számuk, ami a lakosság számának 1,6%-a (UNDP 2008a). A Világbank adatai szerint 1981-ben 835 millió szegény volt Kínában, 2005-re negyedennyi. Míg Kína egymaga több mint 600 millióval csökkentette a szegénységet, addig a világ összes többi részén ugyanebben a periódusban 500 millióval csökkent a szegények száma. Az ENSZ nem véletlenül hangsúlyozza, hogy ezek nélkül a hatalmas, egy országban bekövetkezett eredmények nélkül a globálisan kitűzött célok nem is lennének teljesíthetők. Habár az adatok alapján a szegénység tényleges nagyságát nehéz megítélni, két dolgot kijelenthetünk: az egyik, hogy a szegénység továbbra is nagy probléma Kínában, a másik, hogy a szegénységi küszöb mértékétől függetlenül az elmúlt 30 évben Kína produkálta a legnagyobb fejlődést a szegénység elleni küzdelemben. A jövedelmi egyenlőtlenségek a reformok indulása óta ugyanakkor nagymértékben nőttek Kínában. A Gini-index a reformok indulásakor 0,31-es értéket mutatott, 2004-ben már 0,469-et, ami jelentős romlás. Szintén 2004-ben a leggazdagabb 10% jövedelme 21,6-szorosa volt a legszegényebb tizednek, a leggazdagabb 20% jövedelme ugyanakkor 12,2-szerese volt a legszegényebb ötödnek (UNDP 2008a).112

Erőközpontok és régiók

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 788 3

Vajon értjük-e, hogy mi zajlik a világgazdaság különböző pontjain? Hogyan lennének elkerülhetők a negatív sokkhatások és hogyan lehetne kihasználni a kedvező tendenciákat, ha nem ismerjük a világgazdasági környezetet? E kötet az Európai Unión kívüli világgazdaság megértéséhez nyújt segítséget. A következő három-négy évtized hangsúlyváltásai nagy vonalakban már kiolvashatóak a kötetből. Kiváló szakértők elemzik a nagyhatalmakat (USA, Kína, Oroszország, Brazília, India). Emellett feltárják a regionálisan jelentős hatalmak (többek között Nigéria, Dél-Afrikai Köztársaság, Ausztrália) vagy országcsoportok (ASEAN, Andok-csoport, Közép-Ázsia) gazdasági állapotát és a bennük rejlő lehetőségeket is. A világgazdasági ismeretek alapján a kötet záróakkordja egy külgazdasági stratégiai elemzés Magyarországra vonatkozóan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/blaho-kutasi-erokozpontok-es-regiok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave