A tőkepiaci liberalizációnál az óvatos, fokozatos politika juttatta Kínát helyzeti előnybe, ezzel szemben a kereskedelempolitikai rendelkezéseknél épp a gyors cselekvés hozott sikert. Az 1982-es alkotmányban formálisan is szerepelt a döntés, miszerint Kínának nyitnia kell a világ többi része felé, érdeke, hogy korábbi hozzáállásán, politikáján változtasson. 1979-ben megfogalmazták, hogy a külkereskedelemre vonatkozó irányítási jogokat decentralizálják, aminek hatására fokozatosan egyre több rendelkezés született a nyitás jegyében. Három évvel később megalapították a Külkereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Minisztériumot, a mai Kereskedelmi Minisztérium elődjét (Ministry of Commerce – MOFCOM). Speciális ipari exportzónákat hoztak létre, kikötők, városok és kereskedelmi útvonalak váltak szabaddá. A kereskedelem elé gördülő akadályokat fokozatosan elhárították, eleinte csak a textilipari nyersanyagok importvámjait csökkentették, 1993-ban már közel 3000 termék tarifája került e rendelkezés hatálya alá. Az 1994-es év áttörést jelentett a külkereskedelem vonatkozásában, az addigi központi tervezés megszűnt, a létező szabályozásokat törvény szentesítette. A korábbi korlátozásokat, engedélyezési rendszereket teljesen átstrukturálták, így 1997-re az átlagos vámtarifa rátája 23 százalékról 17 százalékra módosult, ez óriási áttörést jelentett az 1982-ben érvényes több mint 55 százalékos értékhez viszonyítva (Lardy 2002).