Huerta de Soto Jesús

Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok


David Hume és az Amszterdami Bank

Az Amszterdami Bank tudósok és gondolkodók, valamint kereskedők körében nagy tekintélyéről David Hume is egyértelműen említést tesz „Of Money” (A pénzről) című értekezésében. Ez az esszé, másokkal egyetemben, először a Political Discourses (Politikai tanulmányok) című könyvben jelent meg, melyet 1752-ben, Edinburghban adtak ki. Ebben David Hume hangsúlyozza a papírpénz elleni érveit, és kijelenti, hogy az egyetlen szalonképes pénzügyi politika az, hogyha a bankokat 100 százalékos tartalékráta fenntartására kötelezik a szabálytalan pénzletéteket irányító hagyományos alapelveknek megfelelően. David Hume azt a következtetést vonja le, hogy ilyen hitelt mesterségesen létrehozni egyetlen kereskedő nemzetnek sem lehet érdeke, sőt hátrányos, ha a pénz értékét a munkához és árucikkekhez mért természetes aránya fölé emeljük, így növelve az árakat. Ebből a szempontból egy banknak sem volna szabad nagyobb előnyt élveznie, mint annak, amelyik elzárja a pénzt, ami befolyt hozzá, és soha nem szaporítja a forgalomban lévő pénzt azáltal, hogy a nála lévő pénz egy részét ismételten forgalomba helyezi. Ily módon egy közbank elejét veheti a magánbankárokkal és pénzügynökökkel való üzletelésnek, és habár az állam fizetne a bank igazgatóinak és dolgozóinak, a munka alacsony árából és a hitelek lerombolásából adódó nemzeti haszon megfelelő kompenzáció volna.

Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 795 1

Jelen gazdasági és politikai környezetben nem is lehetne időszerűbb vagy fontosabb e könyv elemzése, ami a válság és a reformok okait firtatja, és ami az említett okok jövőbeli, előre megjósolható ismételt felmerülésének elkerülése érdekében a jelenlegi banki és pénzügyi rendszerre alkalmazandó.

Dióhéjban fogalmazva: a jelen írás születésével egy időben a könyvet már 13 különböző nyelvre fordították le, és tíz különböző országban jelentették meg.

Mindenesetre attól függetlenül, hogy a jövőben a pozitív előjelek beigazolódnak-e, vagy erőfeszítéseinket siker koronázza-e vagy sem, a mi egyetemi hallgatókként és gazdasági teoretikusokként vállalt elidegeníthetetlen felelősségünk az, hogy minden erőnket a kutatásra és a tudományos igazság keresésére összpontosítsuk, és így az eljövendő generációkra olyan ismeret- és alapelvgyűjteményt hagyhassunk örökül, amely lehetővé teszi számukra az emberiség és a civilizáció korlátok és gátló körülmények nélküli előrejuttatását.

Jesús Huerta de Soto a Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok művének első spanyol, valamint angol kiadásait követően jelen kötetben, figyelembe véve a 2007-es gazdasági válságot követő folyamatokat, nemcsak Spanyolország, hanem az Európai Pénzügyi és Gazdasági Unió tagjai helyzetét vizsgálja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/de-soto-penz-banki-hitel-es-gazdasagi-ciklusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave