Huerta de Soto Jesús

Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok


Negyedik fejezet: A hitelexpanzió folyamata

Jelen fejezet és az ezt követő további öt célja elemezni és összefoglalni a szabálytalan letéti ügyletekre vonatkozó általános jogelvek megsértéséből adódó gazdasági következményeket. A fent említett jogsértések jogi és történelmi következményeit az első három fejezetben már megvizsgáltuk, így az alábbiakban annak a folyamatnak szenteljük figyelmünket, amely során a bankok kölcsönöket és betéteket teremtenek a semmiből. Vizsgálódásunk emellett kiterjed az ex nihilo kölcsönteremtés társadalmi hatásaira is. A banki kölcsönteremtés legkomolyabb következménye az alábbi: amennyiben a bankok úgy helyeznek ki kölcsönt, hogy annak az önkéntes megtakarítás tekintetében nincs megfelelő fedezete, a reáltermelékenység szerkezetileg megbomlik és visszatérő válságciklusok, illetve elhúzódó gazdasági recessziók alakulhatnak ki. Éppen ezért megvilágítjuk az üzleti körforgások hitelforgalmi elméletét, és kritikusan elemezzük a monetarizmus, illetve a keynesi közgazdaságtan makroökonómiai felvetéseit. Továbbá röviden boncolgatjuk majd azt az empirikus többlettudást, amit a napjainkig ismétlődő világgazdasági válságok alapoztak meg. Az utolsó előtti fejezet tanulmánya a központi és a szabad bankrendszerrel foglalkozik, míg zárófejezetünk górcső alá veszi a 100%-os tartalékkövetelménnyel működő bankrendszer irányába tett javaslatot.

Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 795 1

Jelen gazdasági és politikai környezetben nem is lehetne időszerűbb vagy fontosabb e könyv elemzése, ami a válság és a reformok okait firtatja, és ami az említett okok jövőbeli, előre megjósolható ismételt felmerülésének elkerülése érdekében a jelenlegi banki és pénzügyi rendszerre alkalmazandó.

Dióhéjban fogalmazva: a jelen írás születésével egy időben a könyvet már 13 különböző nyelvre fordították le, és tíz különböző országban jelentették meg.

Mindenesetre attól függetlenül, hogy a jövőben a pozitív előjelek beigazolódnak-e, vagy erőfeszítéseinket siker koronázza-e vagy sem, a mi egyetemi hallgatókként és gazdasági teoretikusokként vállalt elidegeníthetetlen felelősségünk az, hogy minden erőnket a kutatásra és a tudományos igazság keresésére összpontosítsuk, és így az eljövendő generációkra olyan ismeret- és alapelvgyűjteményt hagyhassunk örökül, amely lehetővé teszi számukra az emberiség és a civilizáció korlátok és gátló körülmények nélküli előrejuttatását.

Jesús Huerta de Soto a Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok művének első spanyol, valamint angol kiadásait követően jelen kötetben, figyelembe véve a 2007-es gazdasági válságot követő folyamatokat, nemcsak Spanyolország, hanem az Európai Pénzügyi és Gazdasági Unió tagjai helyzetét vizsgálja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/de-soto-penz-banki-hitel-es-gazdasagi-ciklusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave