Kengyel Ákos

Kohéziós politika és felzárkózás az Európai Unióban


Az egységes szabályozási keretek kialakítása

Jól nyomon követhető, hogy a regionális fejlesztési támogatással foglalkozó eszközök száma és az általuk támogatott tevékenységek köre is fokozatosan szélesedett, ahogy az EU taglétszáma bővült, illetve, ahogy mélyült az integráció, mivel mindkét folyamat következtében nőtt a regionális problémák nagysága és jellege is. A regionális politika egységes szabályozásának létrejöttében az igazi fordulatot az 1987 júliusában hatályba lépett Egységes Európai Okmány jelentette: mivel nyilvánvaló volt, hogy az egységes belső piac komoly nehézségeket okozhat a kevésbé fejlett tagállamoknak, ezért a Római Szerződést kiegészítették a gazdasági és társadalmi kohézióról szóló 130/A.–130/E. (EKSz 158–162., EUMSz 174–178.) cikkekkel. Ezzel megteremtődött a kohéziós politika elsődleges jogi alapja, a regionális politika bekerült a közösségi politikák közé, amely a belső piac esetleges negatív hatásainak ellensúlyozását, a gazdasági és szociális kohézió növelését célozza meg. Az EUMSz-ben fontos változás, hogy már gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítéséről szól a szerződés. A politika addigi általános célkitűzése – a régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentése – mellé nevesítve bekerült az ipari régiók és a természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiók támogatási céljának megjelölése is.

Kohéziós politika és felzárkózás az Európai Unióban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 776 0

Milyen elméleti megfontolások határozzák meg a felzárkózást? Miért alakul ki konvergencia vagy divergencia az egyes régiók és országok fejlődése között? Milyen tényezők határozzák meg egy régió versenyképességét, és hogyan tud ezek fejlesztésére hatni az Európai Unió kohéziós politikája? Milyen fejlettségi különbségek jellemzik az EU tagországait? Hogyan fejlődtek a kohéziós politika szabályozási keretei az elmúlt negyedszázad során, és milyen változásokat fogadtak el a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozóan? Milyen intézményi és programkészítési előfeltételei vannak az uniós támogatások felhasználásának? Milyen problémák jellemzik az unió közös költségvetésének működését, és hogyan értékelhető a költségvetés napjainkra kialakult szerkezete? Milyen hatást gyakorolnak az uniós támogatások a kevésbé fejlett tagországok felzárkózására? Milyen kölcsönös előnyök származnak a gazdagabb és szegényebb tagországok számára? A könyv többek között ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat, és elemzi az Európai Unió egészének fejlődése szempontjából is stratégiai jelentőségű regionális fejlesztési politikát.

„A könyv összefoglalja a szerző elméleti kutatási eredményeit, bemutatja és értékeli az uniós kohéziós politika alakulását, valamint hatásait az unión belüli felzárkózás, konvergencia szempontjából. A szerző rámutat arra, hogy az integrációs folyamatok a konvergencia és a divergencia kettősségében alakulnak. Bírálja azokat a nézeteket, miszerint a konvergenciához a piaci mechanizmusok önmagukban elegendőek lennének, és hogy léteznének automatikus kiegyenlítődési mechanizmusok. Hangsúlyozza, hogy a kiegyenlítődés nem valósul meg átfogó és tudatosan kialakított gazdaságpolitikai stratégiák és mechanizmusok nélkül. A kötet az unión belüli fejlettségi különbségeket a maguk komplexitásában vizsgálja, nem elégszik meg csak az egy főre eső GDP mutatókra való támaszkodással, hanem elemzi a kérdés szélesebb összefüggéseit, s a komplex mutatókon túl a nem-gazdasági tényezők jelentőségét is. A szerző nagy hangsúlyt helyez arra, hogy kimutassa a kohézió és a versenyképesség összefüggéseit, továbbá felhívja a figyelmet, hogy a kohézió hatása a kereskedelemteremtésen vagy a gazdasági növekedés ösztönzésén keresztül előnyös az egész unió számára. Emellett rámutat arra, hogy az EU közös költségvetésének adott szintje nem tesz lehetővé jelentősebb kohéziós transzfereket, ugyanakkor modellszámítások eredményeinek tükrében bizonyítja, hogy a támogatások hatásai távolról sem elhanyagolhatóak.”

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-kohezios-politika-es-felzarkozas-az-europai-unioban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave