Izsó Lajos, Becker György (szerk.)

Termékélmény


Az emberi döntések

A kognitív feldolgozás témánk szempontjából legérdekesebb és legtanulságosabb fejezete a humán döntésekkel foglalkozó tudományág kifejlődése. Korunk marketingproblémái ugyanis éppen a pozitív termékélmény miatt választott termékek és szolgáltatások eladásában mutatkoznak meg. Az a gyártó éri el a piacon a legnagyobb sikereket, aki a legbiztosabban tudja meghatározni, hogy milyen funkciók vagy tulajdonságok eredményeznek olyan érzelmeket, amelyek meghatározó termékélménynek tekinthetők. A termékélmény gyakran már a fogyasztói döntés előtt kialakul, és meghatározó szerepet játszik a választásban. Az élmény kialakítása pedig a leginkább „human” képességünkben gyökeredzik: a kreativitásban. Mint arra Jonas Ridderstrale és Kjell A. Nordström (2002, 2004) ismételten rámutat, korunk információs forradalmának köszönhetően a választék olyannyira megnövekedett, hogy racionális döntésre, illetve érdemi kognitív mérlegelésre már nincs lehetőség. Az új világot a kreativitás mozgatja, az emberi találékonyság, mely soha nem áll meg és soha nem fogy ki új ötletekből. Marx Károlynak igaza volt: a termelőeszközök magántulajdonba kerültek, mindenki ott hordja a nyakán, és kreatív agynak nevezzük. Bár a kreativitás csak másodpercnyi előnyt jelent a felpörgött versenyben, másodpercek alatt lehet ma már milliárdokat keresni. A lényeg: valami újat kell kitalálnunk, olyat, ami még nem volt. Bár pillanatok múlva már lemásolják és ellopják a legvédettebb ötletet is, mégis érvényes az „elsőség törvénye” (Ries–Trout, 2007): aki először tesz valamit, arra emlékeznek, a többiekre nem. Ki volt az első ember a Holdon? És ki volt a második? Na ugye.

Termékélmény

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 779 1

A közgazdászok a legutóbbi időkig a rációra tettek fel mindent, s nem sok helyet hagytak az érzelmeknek, élményeknek, hangulatoknak. A marketingszakembereknek nem újdonság, hogy a fogyasztó a kézzelfogható javakat is főként az élményekért keresi, amint azt az Izsó Lajos és Becker György által szerkesztett, lebilincselően érdekes könyv számtalan "ütős" példával igazolja és elemzi. Nomen est omen! A szerzők maguk is élménybe csomagolva nyújtják át Termékélmény című könyvüket. Izgalmas esettanulmányaikat - a Melba csokoládétól az Oakley napszemüvegig - nemcsak a marketingesek forgathatják haszonnal.

Hámori Balázs egyetemi tanár

Budapesti Corvinus Egyetem

A Termékélmény különleges termékélményt nyújt minden olvasónak, dolgozzon akár a marketing, a design, a kommunikáció vagy a kutatás területén, avagy legyen a könyv kíváncsian érdeklődő olvasója. Segítségével saját termékélményeinkre is rácsodálkozhatunk: miért esünk hasra a Starbucks méregdrága kávéjától, miért lelkesedünk annyira egy bizonyos szignóval ellátott bőrtáskáért és fizetünk érte erőnkön felül? Az alapvetően pszichológiai indíttatású könyv azonnal aprópénzre váltja a tudományos ismereteket: bevezet minket a mindennapjainkat körülvevő tárgyak, szolgáltatások, márkák megkívánásának, megszerzésének és megtartásának lélektani, tárgytervezési és marketing vonatkozásaiba egyaránt.

Hoffmann Márta stratégiai fejlesztési igazgató

Hoffmann Research International

Hivatkozás: https://mersz.hu/izso-becker-termekelmeny//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave