Hetesi Erzsébet, Veres Zoltán

Nonbusiness marketing


Ügyválasztás

Az ügymarketingkampányok egy új típusát jelenti, amikor a fogyasztó megválaszthatja, hogy milyen ügyet kíván támogatni. Jó példa erre egy San Franciscóban működő telekommunikációs szolgáltató (Working Assets), mely ügyfelei telefonszámlájának 1%-át, valamint minden, hitelkártyával történő vásárlási tranzakció után egy meghatározott összeget ajánlott fel olyan nonprofit szervezeteknek, melyek különböző ügyeket támogatnak, például emberi jogok, béke, környezetvédelem, egyenlőség. A fogyasztók lehetőséget kaptak, hogy kiválasszák azt a nonprofit szervezetet, amelyiket támogatni szeretnének. Egy másik példa a SunTrust Bank, mely minden új számlát nyitó kliens után 100 dollárnyi összeget ajánlott fel egy, az új ügyfél által megválasztott ügy megsegítésére. A példák is jól mutatják, hogy a hasonló, a fogyasztó választásán alapuló ügymarketingkampányok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek (Cone 2010). Ezen ügymarketingkampányok során fontos, hogy az ügy megválasztásával a fogyasztó sokkal inkább úgy érezheti, hogy részese az adományozási folyamatnak, vagyis személyes szerepe erősödik, mely tényezőknek kulcsszerepük van a kampány megítélésben. A választás lehetősége többféleképpen befolyásolhatja a fogyasztót:

Nonbusiness marketing

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 749 4

A marketingkoncepció üzleti szférán kívüli alkalmazási lehetőségeiről és az alkalmazás területeiről szóló viták viszonylag új keletűek, a huszadik század derekáig nyúlnak vissza. Mégis, mára a köz- és civilszféra marketingje megszilárdult, a köz- és társadalmi intézmények stratégiai tervezésének és működésének oktatása a képzésekben speciális kurzusként jelenik meg. A nem profitorientált marketing kapcsolódik a vállalati felelősségvállaláshoz is, és hozzájárul a fogyasztók magatartásának és elégedettségének pontos meghatározásához, értékeléséhez.

A nem üzleti jellegű marketing fejlődésében egyidejűleg jelenik meg a kiterjesztés és a specializáció. A köz-és civilszféra marketingjének területén olyan különböző alcsoportok léteznek, amelyek mindegyike külön sajátosságokkal jellemezhető. Ez a sokszínűség jelenik meg ebben a könyvben, Hetesi Erzsébet és Veres Zoltán, a téma elismert szakértőinek művében.

A szerzőpáros az elméleti tartalmat a praktikus nézőponttal ötvözi, és ettől a szöveg olyannyira élvezetes, hogy az oktatás és a gyakorlat igényeit egyaránt kielégíti. Röviden: a könyv egy újabb példája a szerzőktől már megszokott jó teljesítményeknek.

José Luis Vázquez Burguete

a Nemzetközi Nonbusiness Marketing Szövetség (International Association on Public and Nonprofit Marketing) elnöke

Hivatkozás: https://mersz.hu/hetesi-veres-nonbusiness-marketing//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave