Varian Hal R.

Mikroökonómia középfokon


Összejátszás

Az eddig vizsgált modellekben a vállalatok egymástól függetlenül, önállóan működtek. Ha azonban a vállalatok összebeszélnek, és közösen határozzák meg a kibocsátásukat, akkor ezek a modellek nem megfelelők. Ha lehetséges az összejátszás, akkor a vállalatok számára jobb, ha az iparági profitot maximalizáló kibocsátási döntést hoznak, és azután felosztják a profitot egymás között. Ha a vállalatok összeállnak, és megkísérlik az outputot és az árat az iparági összprofit maximumának megfelelően megállapítani, akkor ezt a formát kartell néven ismerjük. Mint a 24. fejezetben láttuk, a kartell egyszerűen olyan vállalatcsoport, amelyik együttesen úgy viselkedik, mint egy monopólium, és a profitok összegét maximalizálja.

Mikroökonómia középfokon

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 809 5

Hal Ronald Varian korszakalkotó műve nyolc angol nyelvű kiadást ért meg, amelynek a legfrissebb magyar változatát tartja kezében az olvasó. A mű 37 fejezete bőven tartogat újdonságokat a korábbi magyar kiadásokhoz képest: a játékelméleti alkalmazásokat és a viselkedési közgazdaságtant bemutató fejezeteket, a megújult/modernizált árverésekkel foglalkozó részt, több mint 20 új példát, amelyek mindegyike valamely, a 21. század gazdasági élete által felvetett, többnyire köz ismert helyzetet ír le a közgazdasági modellek nyelvén. Mindez bizonyítja, hogy Hal Varian szellemi frissessége semmit nem kopott az évek során, s számára is kihívás a globális olvasóközönség szolgálata.

Hal Varian 1947-ben született, a kaliforniai Berkeley University professzor emeritusa. Rendszeresen publikál és nekifog A mikroökonómia középfokon újabb kiadásainak. Mindegyik kiadás hoz valami újat, izgalmasat, érdekeset, amitől a könyv továbbra is a legelismertebb mikroökonómiai tankönyvek közé tartozik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varian-mikrookonomia-kozepfokon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave