Varian Hal R.

Mikroökonómia középfokon


A kartell érvényre juttatása

A 27. fejezetben ármeghatározó játékot játszó duopolisták magatartását tárgyaltuk. Azt mondtuk, hogy ha mindegyik duopolista megválaszthatja az árat, akkor az egyensúlyi megoldás a versenyzői egyensúly lesz. Ha mindegyik vállalat azt hitte, hogy a másik vállalat az árát rögzítetten hagyja, akkor mindegyik vállalat jövedelmezőnek találja a másikénál alacsonyabb ár kialakítását. Az egyetlen pont, ahol ez nem igaz, az az, ahol a vállalatok a lehető legalacsonyabb árat állapították meg, s ez a tárgyalt esetben a zérus ár volt, mivel a határköltséget zérusnak adtuk meg. Ennek a fejezetnek a terminológiájával kifejezve: ha mindegyik vállalat a zérus árat állapítja meg, akkor ez az állapot az árstratégiákon értelmezett Nashegyensúly lesz. A 27. fejezetben ezt Bertrand-egyensúlynak neveztük.

Mikroökonómia középfokon

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 809 5

Hal Ronald Varian korszakalkotó műve nyolc angol nyelvű kiadást ért meg, amelynek a legfrissebb magyar változatát tartja kezében az olvasó. A mű 37 fejezete bőven tartogat újdonságokat a korábbi magyar kiadásokhoz képest: a játékelméleti alkalmazásokat és a viselkedési közgazdaságtant bemutató fejezeteket, a megújult/modernizált árverésekkel foglalkozó részt, több mint 20 új példát, amelyek mindegyike valamely, a 21. század gazdasági élete által felvetett, többnyire köz ismert helyzetet ír le a közgazdasági modellek nyelvén. Mindez bizonyítja, hogy Hal Varian szellemi frissessége semmit nem kopott az évek során, s számára is kihívás a globális olvasóközönség szolgálata.

Hal Varian 1947-ben született, a kaliforniai Berkeley University professzor emeritusa. Rendszeresen publikál és nekifog A mikroökonómia középfokon újabb kiadásainak. Mindegyik kiadás hoz valami újat, izgalmasat, érdekeset, amitől a könyv továbbra is a legelismertebb mikroökonómiai tankönyvek közé tartozik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varian-mikrookonomia-kozepfokon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave