A rendelési tételnagyság meghatározása a „Mennyit rendelünk?” kérdésre keresi a megfelelő választ. Amennyiben a felmerülő kereslethez képest keveset rendelünk, akkor könnyen készlethiány állhat elő, melynek költsége az elmaradt haszonnal ragadható meg. Amennyiben ellenben a tényleges, aktuális kereslethez képest túl sokat rendelünk, a készletszint magas lesz, felesleges készlet maradhat raktáron, s ez a készletbe fektetett tőke költsége miatt jelentősen rontja a vállalat gazdálkodásának eredményét. A készletgazdálkodás alapvető költségparadigmája során két lényeges költségtényező alakulását vizsgáljuk, vesszük számba. Nevezetesen a készlettartási (és hiány) költséget és a rendelési (beleértve a szállítási) költséget. A készlettartási költséget jellemzően a beszerzési ár százalékában határozhatjuk meg. A készletezési költség számításához alkalmazott százalék kiválasztása önálló döntés kérdése. Alsó határként a betéti kamatlábat szokás választani. Ebben az esetben a készlettartás költsége a készletbe fektetett tőke alternatív felhasználásának költségeként értelmeződik, s azt mutatja meg, hogy mekkora bevételtől esik el a vállalat az által, hogy pénzét készletbe fekteti és nem betéti számlán kamatoztatja. Egy másik elterjed megközelítés szerint a számításhoz felhasznált százalék a készlet finanszírozásához felvett forgóeszközhitel kamatlába. A rendelési költséget ugyanakkor a rendelés feladásával és teljesítésével (gondoljunk a szállításra) kapcsolatban felmerülő költségek összességeként értelmezzük. Ezen költségek közül a készlettartási költség a rendelt mennyiséggel egyenesen arányos, míg a rendelési költség a rendelés szempontjából fix költségnek tekinthető, azaz ez a rendelési egységköltség független a rendelés konkrét mennyiségétől.