Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


A világgazdaságban bekövetkezett fejlemények hatása a 2008. évi terv teljesítésére

A 2008 folyamán bekövetkezett világpiaci és világgazdasági fejlemények hatása gyakorlatilag már az első negyedévtől kezdődően érzékelhetővé vált a kínai gazdasági vezetés számára. Leghamarabb az energiahordozók, a nyersanyagok és az élelmiszerek világpiaci árainak az emelkedése, s annak a kínai gazdaságba való begyűrűzése nyugtalanította a kínai vezetést. Ez irreálissá tette az éves tervben a fogyasztói árak színvonalának évi 4,8%-ot meg nem haladó emelkedésére vonatkozó cél elérését. Az inflációs rátának 2008 februárjáig tapasztalható (akkor az előző év azonos hónapjához viszonyítva 7,9%-ot elért) emelkedő tendenciáját márciustól kezdődően sikerült visszájára fordítani, s így a fogyasztói árak színvonalának emelkedése 2008-ban éves szinten végül már „csak” 5,9%-ot mutatott.

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave