Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Felhasznált irodalom

A tanulmány megírásához több mint 30 hazai, kínai és külföldi internetes hírforrás, honlap és online újság közel 150 angol, kínai és magyar nyelvű hírét, adatközlését, cikkét és tudósítását használtam fel. Ott, ahol ezekből idéztem vagy tömörítetten átvettem, a hivatkozás forrását lábjegyzetben mindenütt feltüntettem. Itt szeretném megjegyezni, hogy a magyar internetes források közül a legtöbbet az EastInfo Kft. által heti öt alkalommal e-mail címemre ingyenesen megküldött Eastinfo Kína Hírlevélből merítettem, amely felhívja a figyelmet a Kínával kapcsolatos szinte valamennyi lényegesebb hírre, s amelynek alapján utána is lehet keresni az eredeti hírforrásoknak. Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet a hírlevél szerkesztőinek a gondos munkájukért. Hasznos segítségemre voltak még a Kitekintő.hu által – ugyancsak napi rendszerességgel – megküldött Külügyi gyorsposta anyagai is, amelyekben azonban kínai tárgyú cikkek és tudósítások értelemszerűen viszonylag ritkábban fordulnak elő.

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave