Ez a terület tartalmazza a legkevesebb konfliktust az EU és Kína között. Valamennyi EU-tagállam tartja magát az „egy-Kína” elvhez, vagyis a Kínai Népköztársaság mint Kína egyetlen törvényes képviseletének elismeréséhez. Tehát Tajvant nem tekinti önálló és szuverén országnak, és nem is tart fenn vele diplomáciai kapcsolatokat (egyetlen kivétel a Vatikán). Ez azonban nem jelentette akadályát annak, hogy – számos tagállam példáját követve – 2003 márciusában az Európai Bizottság létrehozza az Európai Gazdasági és Kereskedelmi Hivatalt a szigeten. E mellett nyomós gazdasági érdekek szóltak, hiszen Ázsiában Kína és Japán után Tajvan a harmadik legnagyobb partnere az EU-nak. Ugyanakkor ez a lépés nem veszélyeztette a Pekinggel fenntartott kapcsolatokat. Kína három feltétel teljesítése alapján ítéli meg az EU és Tajvan kapcsolatait. Eszerint az EU-nak meg kell tiltania bármely tajvani politikai személyiség európai útját, az EU nem támogathatja Tajvan csatlakozását olyan nemzetközi szervezetekhez, ahol a csatlakozás alapja az önálló államiság, és az EU nem adhat el fegyvereket vagy katonai céllal hasznosítható termékeket és technológiákat a szigetnek.261 Hozzáteendő, hogy a három feltétel közül kettő nem uniós hatáskörbe tartozik. Ami pedig Tajvan nemzetközi szervezetekben való tagságát illeti, az EU 2002-ben egyértelműen támogatta Tajvan felvételét a WTO-ba, de nem mint önálló államét, hanem mint „különálló vámegységét” (separate customs entity), ami hasonlít a hongkongi formulához. (Egyébként a Bizottság kereskedelmi és gazdasági hivatala is ilyen jogi alapokon jött létre.) Ugyanakkor a Bizottság és a tagállamok sem követik az Európai Parlament azon igényeit, hogy az EU erőteljesebben támogassa Tajvan felvételét más nemzetközi szervezetekbe (ahol az államiság meghatározó felvételi kritérium). Mint ahogy – a belga vízum megtagadásával – azt is megakadályozták, hogy a tajvani elnök eleget tehessen az Európai Parlament 2003. évi meghívásának.