Az elmúlt években több tényező hatott abba az irányba, hogy az EU és Kína közötti hosszabb távú „stratégiai” érdekek háttérbe szorultak. Nem mintha ilyeneket nem lehetne szép számmal felfedezni, de részben a kiegyensúlyozatlan kereskedelem (és a másik oldalon természetesen az ugyancsak kiegyensúlyozatlan tőkeforgalom) ébresztett félelmeket, de legalábbis bizonytalanságot mindkét oldalon. Részben pedig az EU bizonyos prioritásai (emberi jogok, fegyverembargó, piacgazdasági státusz megtagadása stb.) akadályozták egy olyan stratégia kidolgozását, amely a közös érdekek elsőbbségére (és az ellentétek relativizálására) épít egy olyan világban, amelyben csak akkor lehet fenntartható új egyensúlyt teremteni, és ebben a rendszerben mind az EU, mind Kína súlyát növelni, ha a két fél között hosszú távra szóló megállapodás, együttgondolkodási hajlandóság és együttműködés születik. Erre, bár az alábbiakban a lehetséges területekre röviden kitérünk, „stratégiai” keretekben mind a mai napig nem került sor. Félő, hogy a kibontakozó gazdasági válság az együttműködés területeit és minőségét még inkább ki fogja kezdeni, ami Kína számára kényszerű döntés eredménye (bipoláris kapcsolatok prioritása az USA-val), az EU számára pedig nagy valószínűséggel a világpolitikából való fokozatos kiszorulást eredményez. A válságnak a közös érdekekre (várhatóan) gyakorolt hatásait a következő fejezet tárgyalja. Itt a válság előtti helyzetből indulunk ki, amelynek számos eleme azonban a válság során is tovább él (akár növekvő, akár csökkenő jelentőséggel).