A kritika lehetséges útjának megválasztása alapvetően attól függ, mutatunk-e szándékot a mainstream közgazdasági elmélet megmentésére (vagy legalábbis mentegetésére). Amellett érveltünk, hogy a mainstream közgazdaságtan evolúciója során a valósághoz való viszony sajátos átrendeződésen ment át, amelyben a közvetlenül megélt valóság és a matematikai modellek egymásba való teljes és közvetlen átcsúsztatása csak viszonylag kései fejleményként következett be, ám mindvégig jelen volt a két szféra összemosásának sajátos, kellésen alapuló szándéka. A mainstream elméletben így jelentkezett a husserli tudományos válság. A kritika tehát kettős lehet. Először is, mivel a mainstream elmélet axiomatikus-deduktív módon szervezte meg magát, a kritikai vizsgálatok irányulhatnak (1) az axiómák helyességére (vagyis kritikai elemzés irányulhat annak vizsgálatára, hogy vajon az elméletben alkalmazott axiómák valóban idealizálás–absztrahálás eredményeként jöttek-e létre), illetve (2) az axiómákra alapozott rendszer logikai rendjének vizsgálatára. A közgazdasági elméletre ekkor olyan rendszerként tekintünk, amely axiómáit idealizálás révén a valós viszonyok alapjáról kiindulva nyeri, ám amely következtetéseit egy zárt, a közvetlenül megélt-megtapasztalt világhoz közvetlenül nem, csak absztrakción keresztül kapcsolódó rendszerben vezeti le tisztán logikai eszközök alkalmazásával (csak a rend kedvéért ismételjük: az persze továbbra is igaz marad, hogy ez az elmélet is végső soron a valóság leírását célozza, az absztrakció eszközének alkalmazásán keresztül). Másodszor: ellenőrizhetjük, hogy (3) az elmélet – ha voltak ilyen szándékai – sikeresnek bizonyult-e a valóság realisztikus leírásában. Egy tiszta elmélet nem lehet közvetlenül releváns a valós életproblémák szempontjából. Az újklasszikus makroökonómiát persze ezt elfogadva is kritizálhatjuk, hiszen követői a valóság realisztikus leírására tettek ígéretet. Ekkor természetesen egy tiszta elméletet nem tiszta elméletként, vagyis nem képességeinek megfelelően kezelünk – bár erre az iskola ambíciói miatt minden jogunk megvan. Konkrét és sikeres gazdaságpolitikai ajánlások megfogalmazását tehát a mainstream közgazdaságon belül csak az újklasszikusoktól kérhetünk számon. A sikertelenség megítélése pedig (jóllehet gazdaságtörténeti példák felsorolása nem a fejezet feladata) legalábbis visszás, ha figyelembe vesszük az újklasszikusokból kinövő kínálati közgazdaságtan ajánlásainak (pl. Lucas 1990; Feldstein 1986: 26) közhellyé válását (pl. Hall–Taylor 2003: 117–121).