Borgulya Istvánné Vető Ágnes Ágota, Somogyvári Márta

Kommunikáció az üzleti világban


Az üzleti levelek stílusa

A levél írásakor ajánlatos néhány szempontot figyelembe venni. Fontos, hogy a levelet világosan, érthetően fogalmazzuk meg. Feleslegesen ne használjunk idegen szavakat és funkcionális igei szerkezeteket (pl. „megvitatásra került” helyett inkább: „megvitatták”). A mondatok közötti logikai kapcsolódásra, a mondatok helyes szórendjére is ügyeljünk. Kerüljük a szóismétléseket. A stílus alkalmazkodjon a levél tárgyához, céljához és a címzetthez. Válasszuk a megfelelő megszólítási formát: „Tisztelt Igazgató Úr!”, „Tisztelt Elnök Úr!” „Tisztelt Ügyfelünk!”, „Kedves Nagy Nándor!”, „Tisztelt Tanár Úr!”, „Tisztelt Tanárnő!”, „Tisztelt Igazgató Asszony!” stb. Ugyanannak a személynek „Tisztelt Tanár Úr!” a megszólítása, ha diák-tanár viszonylatban fordulunk hozzá, és „Tisztelt Elnök Úr!”, amennyiben egy sportegyesület elnökeként van vele dolgunk. A levelet udvariasan a „Tisztelettel”, „Tisztelettel üdvözli”, „Üdvözlettel”, „Köszönettel” stb. klisék alkalmazásával fejezhetjük be. Az üzleti levélben többnyire az „ön” névmással utalunk a címzettre. A levélben olyan funkciót nevezünk meg, amilyen minőségben a levelet írjuk, illetve a legmagasabb rangot tüntetjük fel. A hangvétel legyen udvarias.

Kommunikáció az üzleti világban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 857 6

„Kommunikáció?! Na, köszönöm. Divattéma. Blöff. Ki ne tudna kommunikálni? Már a kisgyerek megtanul beszélni, kifejezi érzéseit, keresztülviszi akaratát. Minek ezzel felnőttként foglalkozni?”

„Felkészült szakember vagyok. Tudom, mit akarok. Tudom, hogy jó az elképzelésem, nyerő az ötletem. Miért maradtam ma megint alul a vitában? Miért nem az én javaslatomat fogadták el a munkatársaim? Ezerszer jobb az én megoldásom, mint az, amely végül befutó lett. Miért nem látták ezt át? Mit csinálok rosszul?”

Ugye ismerősek ezek a gondolatok?

A vállalatok, az üzlet világában nem könnyű eredményesen, sikeresen és különösen nem hatékonyan és etikusan kommunikálni. A nehézségek okainak megértésében, a zavarok kiküszöbölésében ad segítséget ez a könyv mindazoknak, akik gazdasági pályára készülnek vagy már vállalatnál dolgoznak és fejleszteni kívánják vezetői és kommunikációs képességüket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/borgulya-somogyvari-kommunikacio-az-uzleti-vilagban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave