Grønhaug Kjell, Ghauri Pervez

Kutatásmódszertan az üzleti tanulmányokban


Különböző kutatási irányok

A kutatási folyamatot és az alkalmazott kutatási módszert a kutatás irányultsága szempontjából befolyásolja a kutató háttere. Az adott kutatási irány előre meghatározza a módszerek, az adatok, az elméletek és a kutató értékeinek viszonyát. A társadalmi ismeretek egyiket a másikra építik. A tudományos megfigyelések olyan új elméleteket vetnek fel, amelyek korrigálják, módosítják, kibővítik és érthetőbbé teszik a régebbi és meglevő elméleteket. A módszertani könyvek többsége az „eredetiséget” vagy a „tudáshoz való eredeti hozzájárulást” a tudományos vizsgálat alapfeltételének tekinti. Bár talán az eredetiség iránti igény a leginkább vitatott kérdés, jelentőségét és jelentését nem szabad félreérteni. A diákok általában úgy vélik, hogy a mások által szakdolgozatban vizsgált témaköröket nem érdemes tanulmányozni, mert ezáltal elveszítenék eredetiségüket. Mi úgy véljük, hogy az „eredetiség” olyan tanulmányokra jellemző, amelyek a már létező tudás mellett egy új dimenziót hoznak létre. Ez azt is jelenti, hogy a meglevő témakör/tudás feldolgozásában fellelhető valamilyen új csavar, egy friss szemlélet, egy új hipotézis vagy egy új és innovatív módszer, amelynek köszönhetően a tanulmány más lesz, mint a többi. Az üzleti tudományokban az is lehetséges, vagy talán még hasznosabb is, ha a kutatási projektek élesen körülhatárolt feladatokra irányulnak.

Kutatásmódszertan az üzleti tanulmányokban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 859 0

Ez a világos és lényegretörő kézikönyv ideális azoknak, akik szakdolgozatot vagy beszámolót írnak, elemzéseket készítenek. A Kutatásmódszertan az üzleti tanulmányokban megmutatja, hogyan kell megfogalmazni a problémát, kiválasztani a kutatási módszert, érvelni és motiválni, valamint hogyan kell az adatokat összegyűjteni, elemezni és bemutatni.

Amire az olvasónak szüksége van, s itt egy helyen megtalálja:

• tanácsok a kutatási probléma megfogalmazásához - felkészít a kérdés és a célkitűzések megértésére, mielőtt hozzálátna a munkához;

• a különböző módszerek jelentőségének magyarázata - szisztematikus megközelítést nyújt a kutatás folyamatához;

• a különböző kvalitatív és kvantitatív módszerek értékelése - segít kiválasztani a projekthez leginkább megfelelő módszert;

• a kutatási elméletek és ezek gyakorlati alkalmazásának ismertetése - valós, gyakorlati összefüggésben segíti az elmélet megértését;

• világos, tömör és hasznos jelentések elkészítése - a szerkezeti felépítés követelményeit és lehetőségeit összefoglalja.

A nagy sikerű mű negyedik, átdolgozott kiadása a kultúrák közötti kutatás témáját, az etikai szempontokat és a kvalitatív szoftverek alkalmazásait is sorra veszi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ghauri-gronhaug-kutatasmodszertan-az-uzleti-tanulmanyokban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave