Grønhaug Kjell, Ghauri Pervez

Kutatásmódszertan az üzleti tanulmányokban


Célközönség

Ez a könyv elsősorban MBA-képzésben, tudományi karok mesterképzésében (MSc) részt vevő és az üzleti tudományok területén az alapképzésben részt vevő haladó diákoknak szól, de ajánljuk PhD-hallgatóknak és más kutatóknak is, akik kutatási munkájuk kezdeti szakaszában vannak. A legtöbb iskolán és egyetemen a végzősöknek, illetve a többi egyetemi hallgatónak tanulmányaik végső szakaszában kötelező diplomadolgozatot vagy kutatási jelentést írniuk. Ezek a diákok jelentik könyvünk elsődleges célközönségét. A diákok gyakran szembesülnek azzal, hogy a piacon kapható könyvek vagy túlságosan általánosak, vagy túlságosan specifikusak, és a kutatásnak csak egyetlen egy aspektusával foglalkoznak, például a felmérésekkel, a megkérdezésekkel vagy az esettanulmányokkal, vagy pedig olyan magasabb filozófiai síkon mozognak, amely számukra gyakran lényegtelen és nehezen érthető. Ez a könyv azonban integratív megközelítést alkalmaz, és kimondottan az üzleti tudományok területén végzett kutatásokhoz igazodik. Ugyanakkor tanácsadóknak és olyan üzletembereknek is rendkívül hasznos lehet, akik munkájuk során kutatási projektekkel, problémamegoldással és jelentéskészítéssel is foglalkoznak. A fenti célcsoportokat szem előtt tartva könyvünk nyelvezetében és szövegében az egyszerűségre és a használhatóságra törekedtünk. Meglehetősen közvetlen és lényegre törő hangnemet választottunk, és számos példát adunk annak érdekében, hogy az olvasó könnyen megérthesse és felfoghassa a szóban forgó kérdéseket. A könyv három részből áll: az I. rész (1–2. fejezet) az üzleti kutatás kihívásaival, a II. rész (3–10. fejezet) a kutatási folyamattal foglalkozik, míg a III. rész (11–14. fejezet) az elemzésre, a megvalósításra és a jelentéskészítésre összpontosít.

Kutatásmódszertan az üzleti tanulmányokban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 859 0

Ez a világos és lényegretörő kézikönyv ideális azoknak, akik szakdolgozatot vagy beszámolót írnak, elemzéseket készítenek. A Kutatásmódszertan az üzleti tanulmányokban megmutatja, hogyan kell megfogalmazni a problémát, kiválasztani a kutatási módszert, érvelni és motiválni, valamint hogyan kell az adatokat összegyűjteni, elemezni és bemutatni.

Amire az olvasónak szüksége van, s itt egy helyen megtalálja:

• tanácsok a kutatási probléma megfogalmazásához - felkészít a kérdés és a célkitűzések megértésére, mielőtt hozzálátna a munkához;

• a különböző módszerek jelentőségének magyarázata - szisztematikus megközelítést nyújt a kutatás folyamatához;

• a különböző kvalitatív és kvantitatív módszerek értékelése - segít kiválasztani a projekthez leginkább megfelelő módszert;

• a kutatási elméletek és ezek gyakorlati alkalmazásának ismertetése - valós, gyakorlati összefüggésben segíti az elmélet megértését;

• világos, tömör és hasznos jelentések elkészítése - a szerkezeti felépítés követelményeit és lehetőségeit összefoglalja.

A nagy sikerű mű negyedik, átdolgozott kiadása a kultúrák közötti kutatás témáját, az etikai szempontokat és a kvalitatív szoftverek alkalmazásait is sorra veszi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ghauri-gronhaug-kutatasmodszertan-az-uzleti-tanulmanyokban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave