Naresh K. Malhotra, Simon Judit közreműködésével

Marketingkutatás


Élet a gyorsvonalban: a gyorsétteremláncok az első helyért versenyeznek

A gyorséttermekre a következők voltak a legjellemzőbbek: kisszámú menü, önkiszolgálás, sok vendég, akik rövid ideig tartózkodnak az étteremben, valamint az elvitelre szánt fogyasztás magas aránya. A négy piacvezető, a McDonald’s, a Burger King, a Taco Bell és a Wendy’s tudhatja magáénak az USA-ban megtalálható 59 960 gyorsétteremnek körülbelül felét, és együttesen a 46,7 milliárd dolláros piac mintegy 70%-át uralták 1996-ban. A piacvezető McDonald’s csak a 12 094 amerikai éttermében több mint 16 milliárd dolláros értékesítést ért el. Fő versenytársa, a Burger King körülbelül fele ennyi üzletében több, mint 7 milliárd dollár bevételt ért el. Bár a piacvezetők dominanciája miatt sokan úgy gondolták, bealkonyult a helyi gyorséttermeknek, a kisebb láncok szaporodnak és egyre növekednek. Olyan láncok, mint a Sonic vagy a Carl’s Jr. a korábban nagyobb láncokhoz tartozó piacokra törnek be. Egyre több lánc versenyez a fogyasztók gyorséttermekre fordított pénzéért, így a marketing is egyre nagyobb jelentőségű. A McDonald’s – amely 1998-ban több mint 600 millió dollárt költ reklámozásra – átszervezte menedzsmentjét annak érdekében, hogy jobban meg tudjon küzdeni a regionális piacok kihívásaival. Eközben a Burger King terveket készített, hogy harcba szálljon a piacvezető fő termékeivel, a Big Mackel és a sült krumplival (French fries). Ennek érdekében 1998-ban 385 millió dollárt költött reklámokra, ezért 4%-kal megemelte reklámköltségvetését. Az amerikai piac 42,1%-át uraló McDonald’s még mindig piacvezető, de a Burger King részesedése 9,2%-kal nőtt, 1996-ban elérte a 19,2%-os részesedést, a Wendy’s pedig 6,4%-os növekedéssel a piac 11%-át tudhatta magáénak. Az egyre erősödő, koncentrált gyorsétterem-háborúban a fogyasztók ízlésének megismerése és befolyásolása sokkal fontosabb versenytényező, mint valaha.

Marketingkutatás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 867 5

A vállalatok vezetésében kulcsfontosságú a kutatás intelligens és átgondolt alkalmazása, hogy lépést tudjanak tartani az üzleti élet változásaival. A legsikeresebbek kétségtelenül sokoldalú képzettséggel, magas szintű kommunikációs készségekkel rendelkeznek, és kreatívan képesek megközelíteni a problémákat. Jelentős eredmény, ha egy könyv, így Malhotra munkája is lehetővé teszi az olvasók számára ezen képességek megszerzését. Ez az összefoglaló mű már megállta a helyét mint az egyik legsikeresebb kiadvány ebben a témában, több mint 140 egyetemen használják az Egyesült Államokban, nyolc nyelvre fordították le, és számos különböző, angol nyelvű kiadása jelent meg. A siker annak is köszönhető, hogy a könyv a kutatás legmodernebb eszközeit - az internetet, a számítógépen futtatható elemzési szoftvereket és a legfrissebb menedzsmenttechnikákat - ötvözi, amelyek a kutatási módszertan élvonalába tartoznak.

Michael Baumgardner, PhD

A Burke Inc. elnöke és vezérigazgatója

Változik a világ. Az üzleti környezet minden eddiginél nehezebben kiszámítható, a döntéshozók újabb és újabb kihívásokkal találják szembe magukat. A megfelelő stratégia és operáció kialakításához nélkülözhetetlen a vállalat kiforrott döntéstámogatási rendszere. Ez nagymértékben alapoz a marketingkutatás legkülönbözőbb technikáira. Egyre nagyobb a jelentősége az egyszerű, gyors, de mégis megbízható kutatási módszereknek, és azok hatékony alkalmazásának. A könyv könnyen érthető, letisztult formában kínálja tálcán a ma elérhető módszertani megközelítések többségét, ezzel segítve az eligazodást a marketing különböző területein dolgozóknak és a szakma iránt érdeklődőknek.

Az olvasás során külön élményt okozott számomra, hogy ebben a kiadásban szemléletes magyar példák is segítik a megértést. Simon Juditnak, a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézetének vezetőjének köszönhetően a kötet magyar esettanulmányokkal és a hazai piackutató szolgáltatások bemutatásával is jelentősen bővült.

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a kutatás területén a célirányosság, az eredményorientáltság. Nagy értéke a könyvnek, hogy szinte kultúrát teremtve, mind a nemzetközi, mind a magyar példákat az üzleti környezet bemutatásával kezdi, és nem fejezi be a szorosan vett kutatási eredmények ismertetésével, hanem megvilágítja azt is, hogy milyen döntések születtek, és azok milyen üzleti eredményeket hoztak. Nagyon fontos, hogy a jövő szakmai generációi felismerjék a teljes folyamat egységének fontosságát, mivel a marketingkutatás csak így tud érdekes, de öncélú hobbi helyett versenyelőnyt nyújtó komoly döntéstámogató eszközzé válni.

Müller Kornél

CMI igazgató, Közép-Kelet-Európa

Unilever

Hivatkozás: https://mersz.hu/malhotra-simon-marketingkutatas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave