Bauer András, Kolos Krisztina (szerk.)

Márkamenedzsment


A Forgatókönyvek és a márkaközösség szerepei

A forgatókönyv nem más, mint elvárt magatartáskészlet egy meghatározott társas helyzetben (pl. forgatókönyvet követünk, ha randevúzunk egy elegáns étteremben, vagy ha állásinterjúra megyünk). A Harley-Davidson kiemelkedő példával jár elöl abból a szempontból, hogy miként kell a forgatókönyvet a közösség építésére és megerősítésére használni. A márka által képviselt érték (a testvériség) alapját a Törzs által végrehajtott forgatókönyv jelenti. A Harley menedzsmentje először ezt a forgatókönyvet erősítette meg annak érdekében, hogy megerősödjön a közösség identitása, és aztán az élmény gazdagítása miatt fokozatosan kezdte bevezetni az új forgatókönyv elemeit. Létrehoztak egy Erődöt, vagyis egy olyan helyet, ahol a közösség tagjai biztonságban érezhetik magukat, valamint olyan eseményeket, amelyeken kizárólag a Harley-tagok vehettek részt. A Nyári Táborok olyan, időszakosan megismétlődő élményt adnak (pl. rallyversenyek), ahol újra megerősödnek a kapcsolatok. Mind a Harley-Davidson Múzeumot, mind pedig a kereskedéseket úgy tervezték meg, hogy minél nagyobb teret engedjenek a sétaudvarnak (csak részben nyilvános tér, amely mélyebb kapcsolatok kiépítésére alkalmas), valamint a bárnak (nyilvános tér, amely elősegíti a megbízható, ám felszínes kapcsolatok létrejöttét), annak érdekében, hogy erősítsék a különféle társas kapcsolatokat.98

Márkamenedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 010 6

A Bauer András és Kolos Krisztina által szerkesztett Márkamenedzsment könyv hiánypótló munka a hazai szakkönyvpiacon. A márkákkal már jó ideje foglalkozó gyakorló szakemberként úgy vélem, hogy a könyv a márkamenedzserek számára nélkülözhetetlen ismereteket mutatja be, a sok gyakorlati példa pedig segíti az ismeretek alkalmazhatóságát. A könyv érdemei közül fontos kiemelnem annak sokszínűségét; az olvasó érdeklődése és munkatapasztalatai alapján kedvére válogathat az egyes témák közül, amelyek a szolgáltatások márkázásától kezdve, a luxusmárkákon keresztül a high-tech márkákig számos izgalmas alkalmazási területet ölelnek fel. Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik tanulmányuk vagy már munkájuk kapcsán, kezdőként vagy tapasztalt marketingesként márkamenedzsmenttel foglalkozva ismereteiket kívánják bővíteni, felfrissíteni.

Szokolai Júlia

Üzletág vezető, Nestlé

Hallgatóként mindig szerettem valós adatokon és élő példákon keresztül tanulni, ezért nagyon örülök, hogy elkészült ez a könyv. Külön büszkeség, hogy egy olyan projekt is bekerült ebbe a válogatásba, amin sokat és nagy kedvvel dolgoztam. A könyv számos hazai és nemzetközi példa segítségével szemléletesen mutat be a márkákkal foglalkozó szakemberek számára olyan releváns kérdéseket, mint például a globalizáció vagy a digitális világ kihívásai. Ajánlom e könyvet mindenkinek, aki többet szeretne tudni a márkák izgalmas világáról.

Csanda Gergely

Kommunikációs vezető, NN Biztosító

Hivatkozás: https://mersz.hu/bauer-kolos-markamenedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave