Gelei Andrea, Mandják Tibor (szerk.)

Dzsungel vagy esőerdő?

Az üzleti kapcsolatok hálózata


Megállapításaink néhány menedzsmentkövetkezménye

Cikkünk alapján azt mondhatjuk, hogy a vállalatok közötti interakció nem más, mint a kölcsönösség, a partikularitás és a vállalati képességek menedzselésének folyamata, mely során a felek pozitív értelemben használják az inkonzisztencia jelenségét, és persze meg is küzdenek vele. Egy vállalat képességei csakis az interakció keretei között hasznosulhatnak és fejlődhetnek tovább, csakis ily módon várható el, hogy hasznot is hajtsanak. Egy adott vállalat számára kulcsfontosságú döntés, hogy egy partnerrel fenntartott együttműködése során erőforrásainak mekkora részét aktivizálja, s mennyire hajlandó a hosszú távú bevételek érdekében az adott együttműködésben alkalmazott képességek fejlesztésébe beruházni. Az interakciók fejlesztésére vonatkozó döntéseknek hosszú távú következménye van. Az a döntés például, hogy egy konkrét partnerrel egy meglévő projekthez erőforrásokat rendelünk, azt is jelenti, hogy ezeket az erőforrásokat máshol már nem tudjuk felhasználni. Talán még ennél is fontosabb, hogy egy ilyen döntés azt is jelenti, elképzelhető, hogy az interakció későbbi fázisaiban további befektetések válhatnak szükségessé.

Dzsungel vagy esőerdő?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 868 2

Minden gyakorló menedzser, minden az üzleti tudományokat különböző szinten tanuló hallgató részére életbevágóan fontos azoknak a komplex üzleti hálózatoknak a megértése, amelyekben a vállalatoknak tevékenykednie kell. Ez a könyv az üzleti hálózatokra vonatkozó legfontosabb cikkek gyűjteménye, egyben avatott vezetőként segíti az olvasót az üzleti hálózatok megértésében és az azokban való eredményes cselekvésben. Meggyőződésem, hogy értékes olvasmány mindazok számára, akik érdeklődnek a modern üzleti élet valósága iránt.

David Ford

a „Business Marketing" könyv szerkesztője és társszerzője

a business marketing professzora

az IMP Group egyik alapítója

Az IMP kutatócsoport képviselői nem a vállalatot, hanem az üzleti kapcsolatot tekintik a gazdaság alapegységének. Vallják, hogy egy vállalat egyedül üzleti kapcsolatai révén nyerheti el értelmét. E kapcsolatok szövete maga az üzleti hálózat, mely globalizálódó világunkban mindinkább a versenyképesség, az innováció forrásává válik. Ajánlom e könyvet mindazoknak, akik szívesen bővítik ismereteiket e megközelítéssel, illetve azon fogalmakkal, melyek révén a hálózati gazdaság belső törvényszerűségei még inkább megragadhatóvá, elemezhetővé válnak.

Hernádi Zsolt

a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója

Hivatkozás: https://mersz.hu/gelei-mandjak-dzsungel-vagy-esoerdo//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave