Jászberényi Melinda, Zátori Anita, Ásványi Katalin (szerk.)

Fesztiválturizmus


A fesztiválok és a turizmus kapcsolata

A fesztiválok jelentős kulturális jelenségnek számítanak évszázadok óta, egészen azoktól az időktől fogva, amikor az ilyen események ünneplést, vigasságot és szünetet jelentettek a mindennapi élet nehézségei közt. Adams (1986) figyelte meg, hogy a fesztiválok és a turizmus között régóta olyan kapcsolat húzódik, amely mindkét fél számára előnyös. A fesztiválok különösen elterjedtek a világháborúk utáni időszakban, amikor is a tömegturizmus addig nem látott növekedésbe kezdett, köszönhetően a turizmus aktív ösztönzésének. Picard és Robinson (2006) állapította meg, hogy a fesztiválok (mind a hagyományos közösségi ünneplések, mind a tudatosan és célszerűen megszervezett rendezvények) az idők során a turizmus fő „termékévé” váltak. Rolfe (1992) szemlélteti, hogy az Egyesült Királyságban megrendezett művészeti fesztiválok 50%-a az 1980-as évekig vezethető vissza, és hogy növekedésük részben a turizmus fellendítésének céljából következett be. Manapság, annak ellenére, hogy a legtöbb fesztivál főként a helyi lakosság igényeit igyekszik ellátni, ezek a rendezvények ugyanúgy vonzzák a turistákat is, sőt többnél már eleve a turisták váltak a fő célcsoporttá. Az 1960-as évek vége óta az újonnan rendezett fesztiválok száma egyre csak növekszik (Picard–Robinson, 2006). A legtöbb fesztivál fő célja, hogy a desztináció jó hírnevét növelje, illetve népszerűsítse. Azokra a rendezvényekre, amelyek turisták által kedvelt helyszíneken kerülnek megrendezésre, értelemszerűen nagyobb számú látogató érkezik, ebből adódóan a szervezők többsége úgy alakítja a fesztiválprogramot, hogy az a turistáknak kedvezzen. A turizmus továbbá segíthet olyan fesztiválok és rendezvények felélesztésében, amelyeknek a rendezése valamilyen okból abbamaradt (ilyen például a Velencei Karnevál, amelyet 1769 után először 1980-ban, a hagyomány szerint februárban rendeztek meg újra, azt a célt is szem előtt tartva, hogy Velencébe ne csak a nyári szezonban legyen érdemes ellátogatni).

Fesztiválturizmus

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 454 008 3

A fesztiválok, a fesztiválturizmus talán nem túlzás, a turisztikai kínálat csúcseseményei. Magyarország, amely Fesztivál-nagyhatalommá nőtte ki magát, turisztikai vonzereje jelentős, de regionális összehasonlításban nem tartozunk az élmezőnybe. Azért dolgozunk, hogy Magyarország vitán felül a Régió turisztikai központjává váljon pár éven belül. Ehhez kiváló, vonzó, innovatív és nem utolsósorban társadalmi, gazdasági szempontból hasznot hozó fesztiválok is kellenek. Vigyék hírünket a nagyvilágban és adjanak maradandó élményt magunknak és vendégeinknek.

Dr. Bienerth Gusztáv

turizmusért felelős kormánybiztos

A tanulmánykötet a turizmus és a kultúra határán elhelyezkedő, napjaink szabadidő eltöltésében meghatározó szegmenst képező, korszerű témát tárgyal. A munka széleskörűen hasznosítható a magyar nyelvű felsőoktatásban, különösen a turizmus-vendéglátás, turizmusmenedzsment és a legkülönbözőbb kulturális tanulmányokat felölelő szakokon. A kötet megközelítésmódja rendkívül transzdiszciplináris, a tanulmányok ismereteken átívelő, az eredmények tárházát több dimenzióban (társadalom, gazdaság, környezet) felvonultató szemléletűek.

Michalkó Gábor

tudományos tanácsadó, MTA CSFK Földrajztudományi Intézet

egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézet

A Magyar Fesztivál Szövetség elnökeként, Kapolcs és egyéb fesztiválok alapítójaként - de zeneszerző-előadóművészként is - örülök a kötetnek, amely igényes „olvasata" a sokunkat érintő fesztiválvilágunknak. Elemzései, esettanulmányai nem csak tudományos ismereteket, száraz áttekintést, de izgalmas betekintést, színes élményt nyújt szervezőnek, szakembernek, sőt a fesztiválok iránt érdeklődőnek egyaránt. Sűrű köszönet a létrehozóknak.

Márta István

Magyar Fesztivál Szövetség elnöke

Egy-két évtizeddel ezelőtt ösztönös mozdulatokkal indítottuk el fesztiváljainkat, amelyek sikertörténetek lettek, ezzel is mutatva, hogy jó érzékkel tapintottunk rá egy közösségi igényre. Ha tizenöt évvel ezelőtt már létezett volna ez a könyv, akkor a fesztiválok előtt ezzel kezdtem volna, de az is biztos, hogy minden fesztiválszervezőnek kötelező olvasmánnyá tenném.

Rókusfalvy Pál

kommunikációs szakember, fesztiválszervező

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-zatori-asvanyi-fesztivalturizmus//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave