Inotai András, Juhász Ottó (szerk.)

A változó Kína


Modellértékűvé válhat-e a jövőben a kínai társadalmi-gazdasági fejlődés?

Erre a kérdésre – első hallásra – könnyen lehetne egy olyan egyszerű választ adni, hogy az majd a kínai fejlődés eredményeitől függ. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Kína társadalmi-gazdasági fejlődésének eredményessége ugyanis a jelenlegi világhelyzetben nemcsak Kínától, a kínai vezetés hozzáértésétől és a kínai nép erőfeszítéseitől, hanem a világ fejlődését eddig leginkább befolyásoló nagyhatalmak és hatalmi tömörülések magatartásától is függ. E tekintetben a jelenlegi első számú világhatalom, az Egyesült Államok kormányának jövőbeni magatartása esik a legnagyobb súllyal a latba. Ez nem jelenti azt, hogy a többi – egyelőre inkább csak regionális vagy gazdasági-pénzügyi nagyhatalomnak nevezhető – hatalom magatartásának a jelentőségét alábecsülném. Az erő- és érdekviszonyok jövőbeni átrendeződése kapcsán, új nemzetközi konstellációban ez utóbbiak akár meghatározókká is válhatnak Kína további fejlődése és külpolitikája szempontjából. Egyelőre azonban az Egyesült Államok kormányának továbbra is meglévő szuperhatalmi ambíciói és az amerikai külpolitika kiszámíthatatlansága az, ami e tekintetben a legnagyobb bizonytalansági tényező. Ennek a jelenlegi kínai vezetés is tudatában van, s ezzel magyarázható a kínai–amerikai viszonyban a KNK kormányának a korábbinál sokkal óvatosabb és együttműködésre törekvő politikája, különösen 2001. szeptember 11. óta. Az alcímben eredetileg feltett kérdéssel kapcsolatos véleményemet az alábbi néhány pontba tömörítve foglalom össze:

A változó Kína

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 021 2

E kötet a jelentős intellektuális erővel rendelkező magyar modern Kína-kutatás legjavát adja közre a globális válságot közvetlenül megelőző állapotokról. Hiánypótló szerepet tölt be, mivel magyar sinológusoktól az elmúlt években ritkán jelent meg könyv, noha a Kína-problematika a hazai érdeklődő közönség figyelmének középpontjába került.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére három éve folynak újra szervezett jelenkori Kína-kutatások hazánkban. Ezek eredményei és résztanulmányai a szakmai közvélemény tájékoztatását szolgáló kötetekben jelentek meg, de nem kerültek kereskedelmi forgalomba.

Jelen kötet célja a szélesebb közvélemény tájékoztatása Kína belső helyzetéről, regionális és globális súlyának növekedéséről, valamint a magyar-kínai kapcsolatok alakulásáról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-a-valtozo-kina//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave