Inotai András, Juhász Ottó (szerk.)

A változó Kína


Kína mint egyre jelentősebb nemzetközi tőkeimportőr

Világkereskedelmi súlyához képest a Kínai Népköztársaság még nem tartozik a világ vezető tőkeimportőr gazdaságai közé. Ugyanakkor a tőkeimport jelentősége az elmúlt évtizedekben – nagyrészt a fokozatos gazdasági nyitás és az exportorientált gazdaságpolitika eredményeként – számottevően nőtt. A harmonikus fejlődésre és a fokozatosságra építve a kínai tőkeimport három szakaszban fejlődött. Ezek időben egymást átfedik, tehát mindhárom szakasz egyes jellemzői a jelenlegi helyzetben is fellelhetők.

A változó Kína

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 021 2

E kötet a jelentős intellektuális erővel rendelkező magyar modern Kína-kutatás legjavát adja közre a globális válságot közvetlenül megelőző állapotokról. Hiánypótló szerepet tölt be, mivel magyar sinológusoktól az elmúlt években ritkán jelent meg könyv, noha a Kína-problematika a hazai érdeklődő közönség figyelmének középpontjába került.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére három éve folynak újra szervezett jelenkori Kína-kutatások hazánkban. Ezek eredményei és résztanulmányai a szakmai közvélemény tájékoztatását szolgáló kötetekben jelentek meg, de nem kerültek kereskedelmi forgalomba.

Jelen kötet célja a szélesebb közvélemény tájékoztatása Kína belső helyzetéről, regionális és globális súlyának növekedéséről, valamint a magyar-kínai kapcsolatok alakulásáról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-a-valtozo-kina//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave