Kína sajátos helyzetet foglal el a nemzetközi fejlesztéspolitikai térképen, ugyanis egyszerre segélyező és segélyezett. Miközben egyre inkább érvényesíti saját segélystratégiáját, mindenekelőtt a legkevésbé fejlett fekete-afrikai, de részben latin-amerikai és ázsiai országok felé is, továbbra is jelentős segélyeket kap a fejlett országok nagy részétől. A kilencvenes években a legnagyobb segélyezett ország volt, és még 2004-ben is a hetedik helyet foglalta el. Az OECD adatai szerint 2005–2006 átlagában Japán több mint évi 1,5 milliárd dollárt, Németország évi 441, Franciaország 186, Nagy-Britannia 81, Spanyolország 56, Olaszország 53 millió dollárral támogatta a kínai fejlődést (EU-keretből ugyanakkor 54 millió dollár jutott Kínának). Ez töredéke a Kínába irányuló nemzetközi működő tőkének, amely a legutóbbi évek átlagában megközelítette az évi 20 milliárd USD-t. További kérdés, hogy mire szolgál a Kínának nyújtott támogatás, és azt az egyes donor országok hogyan számolják el (pontosabban mit számítanak bele a segélykörbe és mit nem).208 Nyilvánvaló, hogy a legtöbb donorország saját áru- és tőkeexportjának feltételeit kívánja a segélyezéssel javítani, illetve a kínai jogrendszer és intézményi struktúra globális feltételeknek (értsd a legfejlettebb országokban kialakított gyakorlatnak) való megfeleléséhez nyújt támogatást.