Lentner Csaba

Rendszerváltás és pénzügypolitika

Tények és tévhitek


Bevezetés

Az 1980-as évek végétől alkalmazott nemzeti vagyonértékesítés, állami szabályozó és ellenőrző szerep háttérbe szorítása, továbbá a nemzetközi vállalatokra épített „GDP-országteljesítmények” nem adóztatása helyébe 2010-től az állam közteherviselés irányába elmozduló adópolitikájának, ellenőrző és szabályozó tevékenysége megerősítésének, sőt a nemzeti tulajdon újraépítésének korszaka lépett. Egyidejűleg az 1970-es évektől halmozódó államadósság leépítése megkezdődött. Ezen átfogó eredmények a nemzetgazdaság vérkeringésébe visszahozott Magyar Nemzeti Bank tevékeny közreműködésével születtek. A fejezet – a 2010 előtti homogén, neoliberális gazdaságpolitikával összevetve – vázlatát adja a kormányzati pénzügyi és jegybanki térben bekövetkezett változásoknak és azok hatásainak. A rendszerváltozás utáni magyar gazdaságpolitika egy szakaszhatárához érkezett. Közpénzügyi rendszerváltás történt.

Rendszerváltás és pénzügypolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 012 0

Prof. Dr. LENTNER CSABA egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közpénzügyi és Államháztartási Intézetének vezetője. 1989-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1995-ben a közgazdaságtudományok kandidátusává avatták a Magyar Tudományos Akadémián. 2003-ban közpénzügytanból habilitált. A pályakezdést követő éveiben banki-vállalati, később állampénzügyi-közéleti területeken-, közel két évtizede a felsőoktatásban tölt be vezető tisztségeket. A neoliberális gazdaságpolitika egyik fő hazai kritikusa. A 2010-től újjászervezett Magyar Állam közpénzügyi gyakorlatának tudományos rendszertanba foglalója. A válság utáni években vendégkutatóként tanulmányozta a Bank of England és a Federal Reserve (Fed) konszolidációs politikáját, egyidejűleg a nem konvencionális közgazdasági iskola és a Magyar Nemzeti Bank új típusú közgazdasági-közgondolkodási műhelyének aktív szereplőjévé avanzsált. 2005-ben, majd 2006-ban az Akadémiai Kiadó által publikált Rendszerváltás és Pénzügypolitika című könyvének újrakiadásával, új gondolatokkal történő kiegészítésével a szerző feleleveníti az 1980-as évek végétől megvalósított neoliberális piacgazdasági átmenet általa vélt ellentmondásait. Egyidejűleg a könyv 2016-os kiadásában igazolja a nem konvencionális eszközökre épülő gazdaságpolitika eredményeit, tükröt állítva annak kritikusai elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lentner-rendszervaltas-es-penzugypolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave