Temesi József, Varró Zoltán

Operációkutatás


Gráfelméleti alapfogalmak

Számos gyakorlati probléma lényeges összefüggéseit szemléletesen is meg tudjuk jeleníteni pontokból és vonalakból álló ábrán. A pontok jelölhetnek városokat, egy vállalat gyáregységeit, elvégzendő feladatokat, de akár egy év hónapjait is. Ha két pontot összekötünk egy éllel, akkor ezzel arra utalunk, hogy a pontokkal jelölt objektumok között valamilyen kapcsolat van. Ilyen kapcsolat lehet az, hogy egy telephelyről árut szállítanak egy megrendelőnek, valamely hónapban termelnek egy későbbi hónap kereslete kielégítésére, vagy az, hogy egy dolgozó el tud végezni egy feladatot. A pontok egymáshoz viszonyított elhelyezkedése, vagy a vonalak alakja nem játszik semmilyen szerepet, csupán az a fontos, hogy mely pontok vannak összekötve. Az ilyen pontokból és vonalakból álló ábrát gráfnak nevezzük. Pont helyett gyakran csúcsot vagy csúcspontot mondunk, míg vonalak helyett a továbbiakban élekről beszélünk.

Operációkutatás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 869 9

Elsősorban az egyetemi alapképzésben operációkutatási tárgyakat tanulók forgathatják haszonnal ezt a könyvet.

Az üzleti és közgazdasági gyakorlatban előforduló tipikus optimalizálási feladatok modellezésének elméleti hátterét, megoldási algoritmusait, felhasználási lehetőségeit ismertetik a könyv egyes fejezetei. Elsősorban egyetemi alapképzésben operációkutatási tárgyakat tanulók forgathatják haszonnal ezt a könyvet, ám a gyakorlati szakemberek ismereteinek felfrissítésére, az egyes problématípusok felismerésére és a megfelelő modellek kiválasztására is alkalmas. A lineáris programozás részletes tárgyalásán túl a hálózati modellek, az egészértékű programozás, a többcélú programozás és a játékelmélet példák révén bevezetett alapvető fogalmai, tételei, megoldási módszerei találhatók meg a könyvben, a fejezetek végén feladatokkal kiegészítve.

Hivatkozás: https://mersz.hu/temesi-varro-operaciokutatas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave