Mellár Tamás

Szemben az árral

Rendhagyó közgazdasági előadások


A neoklasszikus szintézis vagy a keynesi gazdaságtan vége

A keynesi elmélet megjelenése és térhódítása komoly kihívást jelentett a múlt század húszas-harmincas éveiben megszilárdult és elméleti rendszerré váló klasszikus– neoklasszikus közgazdaságtan számára. Keynes ugyanis több ponton is komoly kifogást emelt a klasszikus közgazdaságtan posztulátumaival szemben. Mindenekelőtt a makroegyensúly hagyományos értelmezését és a munkapiaci egyensúly létezését kérdőjelezte meg. Az 1929–1933-as világválság nagy traumája komoly jelentőséget adott Keynes (1965) alapművének, és egyre elfogadottabbá tette azt a nézetet, miszerint a tőkés piacgazdaság nem egyensúlyi és nem önszabályozó rendszer, ezért rendre előfordulhat benne tartós és jelentős mértékű kényszerű munkanélküliség, illetve erőteljes gazdasági visszaesés, depresszió.

Szemben az árral

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 890 3

Sok tehetséges és nagy tudású közgazdász hajlamos arra, hogy kutató munkájában egy vagy két szűk témakör vizsgálatára szorítkozzék. Mellár Tamásnak megvan nemcsak a tehetsége és tudása, de a bátorsága is ahhoz, hogy a közgazdaságtan nagy elméleti anyagát átfogó műben tekintse át. Miközben alaposan ismeri a modern közgazdaságtant és termékenyen alkalmazza annak eszköztárát, nyitva áll olyan gondolatok előtt, amelyek kiléptek a szakma fő áramlatából, sőt - amint azt a kötet címe is sugalmazza - kész szemben úszni az árral. A közgazdaságtan oktatóinak azt javasolnám: ajánlják hallgatóiknak Mellár könyvének alapos tanulmányozását, tanulják meg abból nem csak a tudásanyagot, hanem a kezdeményező készséget és a kritikus kiállást is.

Kornai János, professzor emeritus,

Harvard University és Budapesti Corvinus Egyetem

Mellár Tamás kitűnő könyve azoknak szól, akik nem kritizálni akarják a korábbi közgazdasági elméleteket, hanem értik, mitől működtek jól a maguk idejében, mivel járultak hozzá napjaink gazdasági fejlettségéhez, és arra kíváncsiak, miféle új gondolatokkal lehet ezeket javítani úgy, hogy a jövő gazdasági fejlődését is meg tudják alapozni.

Mérő László, egyetemi tanár, ELTE

Hivatkozás: https://mersz.hu/mellar-szemben-az-arral//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave