Mellár Tamás

Szemben az árral

Rendhagyó közgazdasági előadások


A viselkedési gazdaságtan

A viselkedési közgazdaságtan az egyének gazdasági viselkedésével foglalkozik, az egyéni döntések és cselekvések mozgatórugóit keresve. A viselkedési közgazdaságtan által feltárt magatartásformák gyakran jelentősen különböznek a neoklasszikus közgazdaságtan által feltételezettektől (Koltay–Vincze, 2009). A hagyományos közgazdaságtan egész elméleti rendszerét a racionális viselkedés feltételezésére építette. A racionális viselkedés létjogosultságát elsőként H. Simon kérdőjelezte meg; helyette a korlátozott racionalitást és a heurisztikát ajánlotta. A későbbiekben a kísérletek, az empirikus vizsgálatok és a kognitív pszichológia eredményei meggyőzően bizonyították, hogy a racionalitás feltételezése nem megalapozott a gazdasági folyamatok vizsgálata során. D. Kahneman ezt a következőképpen fogalmazta meg A. Tverskyvel közösen írt 1974-es, úttörő jelentőségű cikkük kapcsán:

Szemben az árral

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 890 3

Sok tehetséges és nagy tudású közgazdász hajlamos arra, hogy kutató munkájában egy vagy két szűk témakör vizsgálatára szorítkozzék. Mellár Tamásnak megvan nemcsak a tehetsége és tudása, de a bátorsága is ahhoz, hogy a közgazdaságtan nagy elméleti anyagát átfogó műben tekintse át. Miközben alaposan ismeri a modern közgazdaságtant és termékenyen alkalmazza annak eszköztárát, nyitva áll olyan gondolatok előtt, amelyek kiléptek a szakma fő áramlatából, sőt - amint azt a kötet címe is sugalmazza - kész szemben úszni az árral. A közgazdaságtan oktatóinak azt javasolnám: ajánlják hallgatóiknak Mellár könyvének alapos tanulmányozását, tanulják meg abból nem csak a tudásanyagot, hanem a kezdeményező készséget és a kritikus kiállást is.

Kornai János, professzor emeritus,

Harvard University és Budapesti Corvinus Egyetem

Mellár Tamás kitűnő könyve azoknak szól, akik nem kritizálni akarják a korábbi közgazdasági elméleteket, hanem értik, mitől működtek jól a maguk idejében, mivel járultak hozzá napjaink gazdasági fejlettségéhez, és arra kíváncsiak, miféle új gondolatokkal lehet ezeket javítani úgy, hogy a jövő gazdasági fejlődését is meg tudják alapozni.

Mérő László, egyetemi tanár, ELTE

Hivatkozás: https://mersz.hu/mellar-szemben-az-arral//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave