Mellár Tamás

Szemben az árral

Rendhagyó közgazdasági előadások


A marxista piacfelfogás és annak kritikája

Nézzük most a másik szélsőséges felfogást, amely teljes egészében elutasítja a piaci rendszert. E felfogás atyjának Karl Marx tekinthető, jóllehet már előtte is sokan illették kemény kritikával a piaci rendszert (pl. az utópista szocialisták: Sismondi, Owen, Saint-Simon). Marx szerint a piaci rendszer jelentős alá- és fölérendeltségi viszonyokat hoz létre, amelyek konzerválódnak a társadalmi viszonyokban is (kialakul a tőkés és a munkásosztály). A tulajdonos osztály gazdasági helyzete következtében kizsákmányolja a munkásokat, akik így végletesen elszegényednek. Másfelől pedig a tőkés piaci rendszer nem tudja megfelelően koordinálni a gazdasági tevékenységeket, ezért szükségszerűen kerül visszatérően válságba. Az egymást követő válságok egyre nagyobbak és pusztítóbbak lesznek, így végül elvezetnek a kapitalizmus, a tiszta piacgazdaság összeomlásához. Ma már jól tudjuk, hogy Marx eme politikai jóslata nem vált valóra.

Szemben az árral

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 890 3

Sok tehetséges és nagy tudású közgazdász hajlamos arra, hogy kutató munkájában egy vagy két szűk témakör vizsgálatára szorítkozzék. Mellár Tamásnak megvan nemcsak a tehetsége és tudása, de a bátorsága is ahhoz, hogy a közgazdaságtan nagy elméleti anyagát átfogó műben tekintse át. Miközben alaposan ismeri a modern közgazdaságtant és termékenyen alkalmazza annak eszköztárát, nyitva áll olyan gondolatok előtt, amelyek kiléptek a szakma fő áramlatából, sőt - amint azt a kötet címe is sugalmazza - kész szemben úszni az árral. A közgazdaságtan oktatóinak azt javasolnám: ajánlják hallgatóiknak Mellár könyvének alapos tanulmányozását, tanulják meg abból nem csak a tudásanyagot, hanem a kezdeményező készséget és a kritikus kiállást is.

Kornai János, professzor emeritus,

Harvard University és Budapesti Corvinus Egyetem

Mellár Tamás kitűnő könyve azoknak szól, akik nem kritizálni akarják a korábbi közgazdasági elméleteket, hanem értik, mitől működtek jól a maguk idejében, mivel járultak hozzá napjaink gazdasági fejlettségéhez, és arra kíváncsiak, miféle új gondolatokkal lehet ezeket javítani úgy, hogy a jövő gazdasági fejlődését is meg tudják alapozni.

Mérő László, egyetemi tanár, ELTE

Hivatkozás: https://mersz.hu/mellar-szemben-az-arral//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave