Papp Ilona (szerk.)

Szolgáltatási menedzsment


A szolgáltatások fejlödését befolyásoló általános és sajátos tényezök

Az emberiség történetéből ismert tény, hogy a munkamegosztás kialakulásának időszakában a mezőgazdasági tevékenység dominált, s egy hosszú periódusban, sok évszázadon keresztül ez is maradt a meghatározó. Már ebben az időszakban megjelentek ugyanakkor a primer és szekunder szektor mellett a tercier szektor csírái is. A történelmi fejlődés viszonylag korai szakaszában megtalálhatóak azok a tevékenységek, amelyeket napjainkban az államigazgatási szolgáltatások közé sorolunk, vagy a kereskedelmi, pénzügyi szolgáltatások csoportjába tartoznak. (Sőt a föníciaiak akár egy szolgáltató gazdaság működtetőjének is nevezhetők, tekintettel a kereskedelmi és hajózási szolgáltató tevékenységük túlsúlyára.) A szolgáltatási tevékenységek dinamikus önállósulása, az infrastruktúra kiteljesedése a munkamegosztás fejlődésének a XIX. századtól kezdődő szakaszára jellemző. Ebből következően a szolgáltatások szerepének, súlyának alakulását, a gazdaság szektorális arányait erre az időszakra, a modern gazdaságok korára korlátozva célszerű vizsgálni és bemutatni.

Szolgáltatási menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 161 5

Hivatkozás: https://mersz.hu/papp-szolgaltatasi-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave