Papp Ilona (szerk.)

Szolgáltatási menedzsment


A globalizáció a szolgáltatások „terméke”

A nemzetközi kereskedelem kialakulásának, majd fejlődésének és bővülésének is már feltétele volt, hogy a kereskedelmi szolgáltatási tevékenységek mellett néhány más szolgáltatási terület (pl. közlekedési-szállítási, pénzügyi szolgáltatások) is olyan szintet érjen el, ami lehetővé tette az áruk és az ellenértékek kielégítő mozgatását. A szolgáltatások további fejlődése, illetve új szolgáltatások (pl. telefónia, távközlés, légiközlekedés) megjelenése alapozta meg a gazdaság nemzetközivé válását, a piacok világméretűvé bővülését. A fejlett szolgáltatások eredménye a tér és idő beszűkülése, relatívvá válása. A multinacionális és transznacionális vállalatok eredményes működése, működtetése, termelésük és gazdálkodásuk irányítása csak a földrajzi távolságot negligáló szolgáltatások mellett lehetséges. A világpiacok és a világhálózatok kifejlődéséhez a szolgáltatások területén végbement technikai, technológiai fejlődés, néhány forradalmi változás adott újabb lökést. A piacok világszerte tapasztalható integrációja, a világgazdaság totális globalizációja a számítástechnikai, információtechnológiai szolgáltatások világrendszerének, továbbá a világhálók kialakulásának eredményeként jött létre, és a további fejlődés iránya is alapvetően a szolgáltatások függvénye lesz. A globalizálódott világon csak azok az országok, régiók és települések lehetnek sikeresek, amelyek magas színvonalon rendelkeznek a három „szolgáltatási sztrádával”. A világhálókhoz kapcsolódást, továbbá az időveszteség nélküli kapcsolatteremtést és -tartást biztosító információs sztráda mellett változatlanul nem nélkülözhető a magas színvonalú fizikai közlekedési infrastruktúra, az autósztráda sem. Végül a sikerességhez nélkülözhetetlen a tudás, az „agyak”, a munkaerő rendelkezésre állása, s az igényeknek megfelelő közlekedési képességet adó harmadik szolgáltatási sztráda, a tudás-sztráda. A három sztráda valamelyikének hiánya vagy gyengesége távol tarthatja a normál működéshez elengedhetetlenül szükséges tőkét is.

Szolgáltatási menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 161 5

Hivatkozás: https://mersz.hu/papp-szolgaltatasi-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave