Papp Ilona (szerk.)

Szolgáltatási menedzsment


A szolgáltatások elhelyezése a piacfogalmakban

A piac eladóhelyekkel való azonosítása esetén csak a szolgáltatások egy viszonylag szűk körét lehet a fogalomban kezelni. Még ha a klasszikus fizikai termékértékesítési helyeket – szolgáltatási megfelelőiket – kiegészítjük a szolgáltató „műhelyekkel” (pl. a fodrász- és kozmetikai szalonok, szállodák, éttermek), akkor sem „férnek be” a fogalomba a nem helyhez kötött, a fogyasztók telephelyén (lakásán) végzett szolgáltatások. Az áruforgalommal történő piacazonosítás már természetesen tartalmazza az adásvétel tárgyát képező szolgáltatások teljes körét is, azonban még mindig nem elég tág ahhoz, hogy a piacon szereplő, folyamataiban – esetenként meghatározó – szereppel bíró szolgáltatások a fogalom részét képezzék. Egyedül a harmadik, a piac közgazdasági értelemben vett fogalma az, amelyben kezelhetőek, elhelyezhetőek a piacot, a piac gazdasági szereplőinek magatartását, esetenként az árakat, a piacra lépést szabályozó szolgáltatási tevékenységek és felügyelő piaci szereplők (pl. APEH, KÖJÁL, hírközlési, versenyfelügyeletek) is.

Szolgáltatási menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 161 5

Hivatkozás: https://mersz.hu/papp-szolgaltatasi-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave