Egy másik megközelítés a homogén kategória kialakításához a szolgáltatások fogyasztásának jellemzőire koncentrál. Ennél a végtermék és a közbülső termék közti − a közgazdászok számára ismerős − különbséget veszik alapként, s termelői szolgáltatásokat, valamint fogyasztói szolgáltatásokat (nem keverendő össze a fogyasztási szolgáltatásokkal) különböztetnek meg. A szolgáltatások egy részét „végső felhasználásra kerülő” szolgáltatásnak nevezték el. A fogyasztói szolgáltatások közé azokat a szolgáltatásokat sorolják, amelyeket közvetlenül a fogyasztók személyes használatára értékesítenek: például a szórakoztató és a szabadidős szolgáltatásokat, a személyi szolgáltatásokat, valamint olyan nem-piaci szolgáltatásokat, mint az oktatási és az egészségügyi ellátás, mivel már ezek sem válnak további formális termelési folyamat input tényezőivé. A termelői szolgáltatásokat, amelyeket üzleti szolgáltatásként (alapvetően eltérő tartalommal, mint a későbbiekben tárgyalásra kerülő üzleti szolgáltatások csoport) is emlegetnek, ezzel ellentétben a termékek vagy más szolgáltatások tényleges termelési folyamatához a termelők veszik igénybe. Ide tartoznak például a tevékenységek olyan csoportjai, mint az irodatakarítás, a munkahelyi büfé üzemeltetése, és a jogi és pénzügyi tanácsadás, a technológiai tervezés. A szolgáltatások tipológiáinak az egyedi fogyasztási jellemzőik alapján való további szétválasztására több kísérlet történt, s azok nem tekinthetők a továbbiakban sem lezárhatónak.