Papp Ilona (szerk.)

Szolgáltatási menedzsment


Az antitröszt szabályozás

A modern európai versenyjog fejlődésének második szakaszában a kialakuló és egyre erősödő állami gazdaságpolitika egyik központi területévé vált a versenypolitika, ezen belül a gazdasági verseny szabályozása, ami a szükséges piackonform beavatkozásokkal a piac állami szabályozását, a szervezett piacgazdaság megteremtését jelenti. A tisztességtelenségi korlát mellé lépő új premissza, hogy a verseny fenntartását nem lehet csupán a versenytársakra bízni. A verseny már nem tekinthető a piaci szereplők „belügyének”, a verseny intézményét, létét a közérdek szempontjából is garantálni, szabályozni kell, s a verseny fenntartása érdekében a versenykorlátozások elleni küzdelemben az államnak kell fellépnie. Ezen premissza alapján bontakozott ki a versenykorlátozó megállapodások elleni jogi szabályozás, azaz a kartelljog. A versenykorlátozások joga már nem a versenyzés tisztességét, hanem egyáltalán magát a versenyt kívánja védeni az azt támadó cselekményekkel szemben. Középpontjában ezért tárgyilag elsősorban a verseny léte, intézménye, a versenyzési szabadság áll, alanyilag pedig a közérdeket és a versenyzők, versenytársak érdekeit egyaránt védi. A kartellszabályozás mellé hamarosan a piaci uralmi helyzettel, adott esetben a kimondottan monopolhelyzettel való visszaélést szabályozó joganyag lépett.

Szolgáltatási menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 161 5

Hivatkozás: https://mersz.hu/papp-szolgaltatasi-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave