Deák András (szerk.)

A kéretlen integráció

A putyini Oroszország világgazdasági beilleszkedése, 2000–2013


Türkmenisztán

A vizsgált államok közül, véleményem szerint, egyedül Türkmenisztán külkereskedelmi mutatói rajzolnak ki egyértelműen „járadékos állam” jelleget. A térség államai közül az elmúlt évtizedben Türkmenisztán könyvelhette el külkereskedelmi forgalmának legnagyobb, már-már drámai mértékű bővülését. 2000 és 2010 között a türkmén export értékvolumene megháromszorozódott, míg az import közel négyszeresére növekedett. Így a kereskedelmi forgalom értéke a GDP több mint 50%-ára rúg. A dinamikusan növekvő energiaexportnak köszönhetően a vizsgált időszakban az ország külkereskedelmi mérlege mindig jelentős (a GDP 20%-át meghaladó) többletet mutatott.

A kéretlen integráció

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 067 0

Miért döntött 2014-ben úgy Oroszország, hogy a putyini időszak sikeres „visszatérése” és jóléti felzárkózása után a nemzet újraegyesítéséért felhagy a világgazdasági integrációval, és vállalja a nemzetközi szankciók jelentette terheket? Miért gondolta az orosz elit, hogy az egyre inkább monokulturális, az olajbevételekre alapozott gazdaság hosszabb távon képes lesz elviselni az elszigeteltséget? Miért nem tudott rendszeralkotó elemmé válni a külföldi tőke az orosz modernizációban? Mennyiben próbálta Moszkva újradefiniálni szerepét a világgazdaságban, és megerősíteni nagyhatalmiságának gazdasági alapjait? Mennyire sikerült megállítania a posztszovjet térség dezintegrációs folyamatait, és vonzóvá tenni saját magát a régió nagyhatalmi versengésében?

Jelen tanulmánykötet az orosz és a posztszovjet gazdasági felzárkózás egyfajta természetrajzát adja az olvasó kezébe. Oroszország Putyin alatt első alkalommal volt képes érdemben alakítani vagy alkalmazkodni a hosszú távú világgazdasági folyamatokhoz. A kötet célja, hogy bemutassa azokat a modernizációs és hatalmi dilemmákat, ellentmondásokat, amelyek ezt a folyamatot kísérték, megvonja a korszak világgazdasági mérlegét, és valamiképpen megmagyarázza, hogy miért nem vált a mélyebb integráció vonzóvá Moszkva számára. A kötet szerzői az MTA KRTK Világgazdasági Intézetének munkatársai és a térség gazdaságával régebb óta foglalkozó kutatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/deak-a-keretlen-integracio//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave