Gyula bizonyos értelemben együtt nőtt a hazai utazásszervezési szakmával. Édesapja a Szeged Tourist igazgatóhelyettese volt, és idegenvezetőként dolgozott, így Gyula már tizenéves fejjel beszállt a szakmába – javarészt külföldi csoportoknak tartott városnézéseket Szegeden. Ezt követően a 80-as években maga is turisztikai irodavezető lett az IBUSZ egyik vidéki kirendeltségénél, így testközelből nézte végig, ahogy a rendszerváltás után, a 90-es évek elején kinyílt Nyugat-Európa a magyar turisták előtt. Ez volt a magyar turizmus „vadnyugati hőskora”, amikor az évtizedekig tiltott vagy korlátozottan elérhető nyugati világ egyszerre elérhetővé vált, az utazás szabad volt bármely európai országba, és ezrek keltek útra az „újvilág” felé. Ezek a magyar turisták azonban sem nyelvtudással, sem helyismerettel nem rendelkeztek – és többnyire anyagi erőforrásaik is igen korlátozottak voltak, így önállóan csak kevesek vágtak bele nagyobb utazásokba, inkább csoportos utakat kerestek. A csoportos körutazások pedig szinte kizárólag busszal történtek, melyen csoportkísérő vagy idegenvezető ment a turistákkal, és nem kizárólag – vagy nem elsősorban – tengerparti pihenés, hanem külföldi látnivalók, városok, természeti szépségek megtekintése volt a cél. Ezt manapság kulturális körutazásnak nevezzük, de korábban egyszerűen turistautazásnak, vagy buszos körútnak hívták.