Kengyel Ákos (szerk.)

Az Európai Unió közös politikái


IX. Környezeti politika

A környezeti politika az európai integráció új területe: az Európai Közösségek megalakulásakor e politika nemzetek feletti szinten, vagy akár csak kormányközi keretben történő művelése nem állt az alapító államok szándékában. A környezeti politikának az Európai Gazdasági Közösség politikái közé emeléséről a tagállamok állam- és kormányfői az 1972-es párizsi csúcskonferencián döntöttek. A tagállamokat az a felismerés vezérelte, hogy az általuk megvalósítani kívánt gazdasági integráció végső célja nem lehet csupán a gazdasági növekedés, annak hozzá kell járulnia az életminőség magas szintjéhez, amely nem nélkülözheti „a kézzel nem fogható értékek védelmét”, a környezetvédelmet, „hogy a haladás valóban az emberiség szolgálatába állítható legyen”. A párizsi nyilatkozat megfogalmazása óta eltelt 37 év alatt a Közösség az integrációban központi helyet elfoglaló, kiteljesedett környezeti politikát és több száz aktusból álló átfogó környezeti jogot alkotott, amelyet a Bizottság a Közösség hatodik környezeti cselekvési programjának tervezetében a világon a legátfogóbb és legfejlettebb környezeti jognak ítél.

Az Európai Unió közös politikái

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 720 3

Az európai integrációs folyamatot elemző könyvek általában átfogó módon az integráció gazdaságtanával, az Európai Unió fejlődésével, történetével, joganyagával, az intézményi és döntéshozatali rendszer kérdéseivel vagy csak egyes szakpolitikákkal foglalkoznak. Ez a kötet kizárólag az integráció működése során kialakított közös politikák, együttműködési területek vizsgálatára irányul: minden olyan meghatározó területet érint, ahol valamilyen szintű, mértékű uniós (közösségi) szerepvállalás, politika kialakult. A könyv elsősorban gazdasági megközelítésben, de pontos jogi, szabályozási hivatkozásokkal elemzi az egyes politikák működését. A szerzők minden fejezetben alapvetően ugyanazt a logikát követik: megvilágítják az uniós szintű fellépés szükségességét, a politika indokoltságát; bemutatják az adott politika céljait, a szabályozás kialakulását, fejlődését és reformjait; elemzik a politika működésének következményeit, hatásait és a felmerülő problémákat. A könyv nagymértékben megkönnyítheti az országban legalább 17 helyen folyó európai tanulmányok oktatását, elősegítheti azt, hogy az uniós politikákkal foglalkozó kurzusokhoz - akár gazdasági, akár jogi, vagy politikatudományi-szociológiai képzések keretében - legyen egy újabb, jól használható könyv. Emellett természetesen minden, a téma iránt érdeklődő olvasó számára ajánlható a kötet, amely hasznos, tanulságos és jól befogadható ismereteket nyújt az egyes politikákról.

A kötet szerzői az európai integrációval foglalkozó egyetemi, főiskolai, vagy tudományos kutatóintézetben dolgozó oktatók-kutatók, akik eddigi tevékenységük során széles körű szakmai tapasztalatokra és elismertségre tettek szert szakterületükön. Külföldi és hazai tudományos tevékenységük és eddigi publikációik kitűnő alapot biztosítottak ahhoz, hogy a kötet tartalmi szempontból pontos és az olvasó számára jól érthető legyen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-az-europai-unio-kozos-politikai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave