Az áruválaszték és a fogyasztás más minőségi jellemzőinek vonatkozásában a két világháború közötti időszakban Magyarország kétségkívül különbözött Nyugat-Európa országaitól. Az eltérések azonban nem nevezhetők jelentősnek: elsősorban az alacsonyabb magyarországi vásárlóerő eredményezte azokat, amennyiben kihatott a forgalmazott áruk választékára, jellegére és a kereskedelmi formákra. Jellemző ebből a szempontból, hogy a nagyobb számban a korban megjelenő tartós fogyasztási cikkek, mint a rádiókészülék, a gépkocsi és a telefon terjedésében jelentős volt Magyarország elmaradása a legtöbb nyugat-európai ország mögött. Az átlaghoz képest a különbség nem csökkent a két világháború között, hanem inkább stabilizálódott. Az is figyelemre méltó azonban, hogy Magyarország néhány nyugat-európai országnál nagyobb rádiókészülék- és telefonállománnyal rendelkezett az 1930-as években (3.4. és 3.5. táblázat). Vagyis az ország gazdasági fejlettségének megfelelően bekapcsolódott e fogyasztási javak elterjedésének folyamatába, s eközben a fogyasztók autonómiáját semmi nem korlátozta, mint azt a vezető márkák jelenléte is mutatja a rádióvevők vagy a gépkocsik piacán.351 A fogyasztók választási lehetőségeit legfeljebb a gazdasági válság nyomán bevezetett devizakorlátozások csökkentették Magyarországon, de ez inkább a valuta külföldön való felhasználását érintette, s a belkereskedelemre kevéssé hatott. Főként a vásárlóképes kereslet korlátainak tulajdoníthatjuk azt is, hogy a modern kereskedelmi formák – mint az áruház – késve jelentek meg, s viszonylag lassan is terjedtek Magyarországon. Ezt a fő okot csak kiegészítették további körülmények, mint a középosztály vonzódása a hagyományos fogyasztói szokásokhoz.352 Bár – mint láttuk – az áruházak térhódítását a szakirodalom egy része összekapcsolja a fogyasztói kultúra kialakulásával, a klasszikus nagyáruházak kis száma nem indokolja, hogy kétségbe vonjuk a fogyasztói kultúra létezését és gyors terjedését a két világháború közötti Magyarországon.