Törőcsik Mária

Fogyasztói magatartás

Insight, trendek, vásárlók


A lecsúszó középosztály

Már korábbi munkáinkban is nevesítettük a szubjektív szegények trendcsoportját, illetve az életstílus-kutatásaink kapcsán kialakult csoportok között a kapaszkodókban értük tetten a jelen munkában vizsgált jellemzőket. Az ilyen típusú emberek tehát objektív szemszögből nem szegények, de szubjektíven úgy élik meg helyzetüket, mint ami a szegénység határán áll (erre vonatkozó korábbi kutatási eredményeket lásd Dögei–Ferge, 1998). Helyzetértékelésüket nagymértékben befolyásolja, hogy kiadásuk meghatározó része kötött felhasználási célú, gondolunk itt a hiteltörlesztésre, az ez után maradó szerény szabadon elkölthető keretre. Nem „lefutott meccs” még a helyzetük állandóvá válása, de egyértelmű, hogy gondjaik vannak, túlélési stratégiát kell választaniuk (Kapitány–Kapitány, 2007). A szubjektív szegénység a középréteget érinti elsősorban, az ő társadalmi lecsúszás miatti félelmüket érzékelhetjük a vizsgálatok során mint meghatározó érzelmet. A csoportra jellemző, hogy a legnagyobb félelem az, hogy a ház/autó/nyaralás fontosnak ítélt javak látványos elvesztése történhet meg.

Fogyasztói magatartás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 737 1

Eladni olyan egyszerű!

Megnézed, merre megy a világ, pontosan kiválasztod a fogyasztóidat, majd felméred, mire vágynak a legjobban. És kész!

Már csak a terméket vagy a szolgáltatást kell hozzá csiszolnod.

Pont így csinálod? És hihetetlenül sikeres vagy? Akkor neked semmi szükséged erre a könyvre.

Mindenki más azonnal vegye a kezébe! Mert megtudja, hogyan működnek a trendek, kap tervezési modelleket és a mai magyar vásárlók szokásairól egy szuper pontos térképet, innovatív szegmensekkel.

Sőt, végre valaki részletesen leírta, mi a consumer insight!

Gábor Iván

Café Communications

Hivatkozás: https://mersz.hu/torocsik-fogyasztoi-magatartas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave