Gálik Mihály, Urbán Ágnes

Médiagazdaságtan


A médiafogyasztási szokások változása

Az elmúlt két évtizedben végbement technológiai forradalom hatása többek között abban is lemérhető, hogy milyen drámai gyorsasággal alakult át a nagyközönség médiafogyasztása. A kilencvenes években még csak a felhasználók egy aránylag szűk köre, Rogers (2003) híres diffúziós elméletét használva az innovátorok és a korai elfogadók használtak internetet, bár ebben az időben elsősorban kommunikációs célokra. A technológia kezdetlegessége, a szűkös adatátviteli kapacitás az audiovizuális tartalmak terjesztését nem tette lehetővé, leginkább szöveges tartalmak voltak elérhetőek, ez természetesen a tartalomszolgáltatók körét is behatárolta. A 2000-es évek elejétől, a széles sávú infrastruktúra megjelenésétől kezdve az internet terjedési sebessége felgyorsult, az elérhető tartalmak és szolgáltatások köre látványosan bővült és szédítő iramban elkezdődött a felhasználói szokások megváltozása.

Médiagazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 758 6

Kis híján két évtizede, hogy a médiagazdaságtan tárgykörben megjelent az első magyar nyelvű könyv, amelyhez az elméleti bevezetőt követő lapkiadás fejezetet én lektoráltam. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, s négy további változat követte az elsőt. Bár a jelenkori média csak nyomokban hasonlít az 1990-es évek első felének médiájára, a médiagazdaságtani nézőpont mit sem veszített érvényességéből. Ma már persze a média szót is két jelzős szerkezettel emlegetjük, a két évtizeddel ezelőttit tömegmédiának hívjuk, amely mellé felnőtt az infokommunikációs technológiák forradalmának és tömeges használatbavételének eredményeként az új média. Mind a kettővel foglalkozik a Médiagazdaságtan legújabb kiadása, külön rávilágítva arra a szerves kapcsolatra, amely a régi és az új médiát összeköti. Öröm látni, hogy a két évtizeddel ezelőtt indult magyar médiagazdaságtani iskolából ismét fontos, értékes mű került ki, amelyet mind a médiával bármilyen szemszögből foglalkozóknak, mind az érdeklődőknek figyelmébe ajánlok.

Bayer József ügyvezető igazgató

Axel Springer Budapest Kft.

A Médiagazdaságtan című kötet előző kiadásai bestsellerré váltak a médiával foglalkozó hazai szakirodalomban. Nem véletlenül: a könyv alapos és mély, mégis közérthető és remekül tagolt áttekintést ad a médiapiac trendjeiről. E legújabb kiadás már naprakészen elemzi a digitális hálózatok, a közösségi média világát is a hagyományos médiumok (sajtó, rádió, tévé) mellett. Gyakorló médiamenedzsereknek, kutatóknak, diákoknak ajánlom. És mindenkinek, aki többet szeretne tudni az új és változó médiatípusokról, műfajokról, finanszírozási modellekről, a közönségmérésről vagy akár a magánmédia és a közérdek elvi összefüggéseiről. Mindenkinek, akit érdekel a demokratikus, szabad média működése.

Sükösd Miklós, Senior Fellow

Media Diversity Institute, London

Hivatkozás: https://mersz.hu/galik-urban-mediagazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave