Venetianer Pál

Az emberi genom


A Humán Genom Program (HGP)

1990. október elsejével tehát megindult az USA-ban a „Human Genome Program” (HGP), az a nagyszabású kollektív tudományos vállalkozás, amely célul tűzte ki az emberi DNS (azaz a genom) teljes nukleotidsorrendjének a meghatározását. Két nagy elődjéhez, az atombomba kifejlesztését célzó Manhattan-tervhez és a holdra szállást célzó Apollo-programhoz hasonlóan a HGP is az USA szövetségi költségvetéséből irányzott elő 3 milliárd dollárt a 15 évre tervezett gigavállalkozás megvalósítására. A program irányítására az NIH (National Institutes of Health = Nemzeti Egészségügyi Intézetek) keretein belül új intézet létesült, a Humán Genomkutatás Nemzeti Központja (NCHGR), amelynek első vezetője a Nobel-díjas J. D. Watson lett. Az NIH egyéb intézményeiben folyó idevágó kutatások összehangolására létesült egy koordináló bizottság és egy állandó programtanács. A DOE (Department of Energy = Energiaügyi Minisztérium) több nagy – korábban elsősorban atomkutatással foglalkozó – kutatócentrumában is, így a Lawrence Berkeley, a Lawrence Livermore és a Los Alamos Nemzeti Laboratóriumokban nagy genomkutató csapatokat hoztak létre a legkorszerűbb felszereltséggel.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 698 5

Mi a genom? És mi a kromoszóma, a gén, a DNS? Hogyan sikerült megismerni az emberi genomot? Mi történt a Humán Genom Program befejezése óta? Hogyan épül fel az emberi genom? Mire tanít minket az emberi genom ismerete? Hogyan alakult át a gén és a genetikai szabályozás fogalma? Megismerhetjük-e a genom által magát az Embert? Mit jelent a genom ismerete az orvostudomány számára? És mindezek után mit rejteget számunkra a jövő?

A Pont könyvek sorozat új darabja, Az emberi genom érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Az Akadémiai Kiadó új ismeretterjesztő sorozatának célja rövid, lényegre törő, közérthető, ugyanakkor a tudomány mai állását tükröző, megalapozott, kiegyensúlyozott és tárgyilagos áttekintést adni egy-egy tudományágról, részterületről vagy éppen aktuális kérdésről. A sorozat enciklopédikus jelleggel, a tudományok teljességét átfogó módon kíván egy-egy zsebkönyvbe sűrítve alapvető ismeretekkel szolgálni elsősorban a laikus olvasó számára. A kötetek hazai szakértő szerzői garanciát jelentenek a megbízható és naprakész tudásra, miközben a modern arculat és az egységes, könnyen áttekinthető belső szerkezet a mai olvasó igényeihez igazodik. A Pont könyvek egyszerre támpont a tájékozódásban és kiindulópont az ismeretek elmélyítéséhez. Egy biztos pont korunk információözönében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/venetianer-az-emberi-genom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave