Gyuris Petra, Meskó Norbert, Tisljár Roland (szerk.)

Az evolúció árnyoldala


7.2.1. Narcizmus

A narcizmus igen hosszú ideje komoly érdeklődés tárgyát képező koncepció – az elnevezés gyökerei a görög mitológiából eredeztethetőek, és elmondható, hogy kevés olyan jelensége van a személyiség-lélektannak, a pszichodinamikai hangsúlyú elméletalkotásnak és a klinikai pszichológiai-pszichiátriai gyakorlatnak, melyet hasonlóan széles körű kutatások öveznének (Houlcroft, Bore és Munro, 2012; Ronningstam, 2005). Köszönhető ez részben a jelenség igen összetett és sokszor ellentmondásosnak tűnő, többarcú jellegének, részben pedig annak, hogy a terápiás gyakorlatban a narcizmus patológiás formájával, az ún. narcisztikus személyiségzavarral diagnosztizált személyek a legnagyobb kihívást jelentő, a terápiás kezdeményezéseknek leginkább ellenálló esetek közé tartoznak (Ronningstam, 2005). (Talán nem véletlen, hogy ez utóbbi tulajdonságukban osztoznak a pszichopátiával rokon diagnosztikus kategória, az antiszociális személyiségzavar képviselőivel.)

Az evolúció árnyoldala

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 701 2

„Az evolúció árnyoldala a különböző nem tipikus (alternatív) emberi viselkedésformákat, devianciákat, illetve egyes patológiainak tekintett állapotokat mutatja be az evolúciós pszichológia nézőpontjából. A könyv jól illeszkedik a Pécsi Evolúciós Pszichológia Kutatócsoport korábbi köteteinek sorába: egyszerre betölti a magas szintű ismeretterjesztő mű, az informatív tankönyv és a tudományos szakkönyv funkcióját. A téma igen aktuális, hiszen olyan pszichológiai szempontból is érdekes kérdéseket érint (pl. depresszió, szenvedélybetegség, étkezési zavar, homoszexualitás, prostitúció), amelyek közel állnak a hétköznapi emberhez. Ezekről a jelenségekről a médiában számos botcsinálta »szakember« is terjeszt különböző nézeteket. Ezért a tudományos álláspont megismerése fontos tájékozódási pontot jelenthet."

Prof. Miklósi Ádám

az MTA doktora

•••

A kötet szerzői: Bereczkei Tamás, Birkás Béla, Gyuris Petra, Jánosi Anna, Kelemen Oguz, Kéri Szabolcs, Láng András, Meskó Norbert, Paál Tünde, Pléh Csaba, Tisljár Roland, Túry Ferenc

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyuris-mesko-tisljar-az-evolucio-arnyoldala//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave