A borderline személyiségzavarral kapcsolatos kóreredetre vonatkozó kutatásokban vált egyértelművé, hogy a gyermek- vagy serdülőkorban elszenvedett szexuális abúzusok gyakran fordulnak elő a későbbi betegek között, s hogy ez a nem specifikus pszichológiai tényező fontos szerepet játszik a betegség kialakulásában. A szexuális abúzusokkal foglalkozó szakirodalom kiemeli, hogy a hosszú ideig valamelyik közeli hozzátartozó által elkövetett és a fizikális és verbális abúzussal társult szexuális zaklatás a leginkább patogén. A 2000-es évek első felében történtek epidemiológiai vizsgálatok szkizofréniában is, amelyek a szexuális abúzusok gyakoriságára vonatkoztak. A holland és ausztrál munkacsoportok által folytatott vizsgálatok eredménye szerint szkizofrén betegek élettörténetében a szexuális abúzusok szignifikánsan gyakrabban fordulnak elő. Érdekes eredményt hoztak ezek a vizsgálatok abból a szempontból is, hogy azon betegeknél, ahol a szexuális abúzus igazolható volt, a tünettan más volt, mint a többi beteg esetében, ezen betegek között a pozitív tünetek (hallucinációk, téveszmék) domináltak, és a negatív tünetek (affektív sivárság, örömtelenség, absztrakt gondolkodás zavara) lényegesen enyhébb formában voltak jelen. A vizsgálók ennek kapcsán arra következtettek, hogy a szkizofréniának a szexuális abúzusokkal összefüggő formái egyfajta „poszttraumás pszichózist” képeznének, hasonlóan ahhoz, ahogy a krónikus poszttraumás zavar és a borderline személyiségzavar vonatkozásában azt korábban már leírták. A szexuális abúzusok mint epigenetikai faktorok mentén kialakult szkizofrén pszichózisokkal kapcsolatosan a szakirodalom az ún. „traumagén idegfejlődési zavar” elnevezést használja. A folyamat neurobiológiai hátterét a hypothalamus–hipofízis–mellékvese tengely hiperaktivitása képezi, de felvetik annak a lehetőségét is, hogy a fokozott stressz hatására a dopaminerg rendszer aktivitásfokozódása is bekövetkezik.