Keserű György Miklós (szerk.)

A gyógyszerkutatás kémiája


Újdonság

A szabadalmazhatóság egyik alapfeltétele tehát az, hogy a találmány új legyen. Egy találmány az újdonság feltételének akkor felel meg, ha az nem tartozik a technika állásához. Azaz a szóban forgó találmányt a szabadalmi bejelentés előtt még senki, semmilyen formában, sehol nem tette közzé (azaz sem földrajzi értelemben nincs megkötve, hogy milyen dokumentum lehet újdonságrontó, sem az újdonságrontó forrás típusa nem korlátozott). Itt érdektelen, hogy ki a szerzője a technika állása szerinti dokumentumnak. Ebből következően azonban a feltaláló korábbi tudományos közleménye is lehet újdonságrontó. Ezért nagyon fontos, hogy előbb kell megtenni adott témában a szabadalmi bejelentést, és csak ezután szabad azt előadáson elmondani vagy szakmai folyóiratban közölni (erre vonatkozóan a későbbiekben még egy további veszélyre hívjuk fel a figyelmet). Mivel ezt a hibát gyakran követik el a bejelentők, a szabadalmi hatóságok az újdonság vizsgálata során előszeretettel kutatnak a feltalálók által jegyzett publikációkra, előadásokra is.

A gyógyszerkutatás kémiája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 076 1

A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának alkalmazása jellemez. A kötet a folyamatra és annak lépéseire koncentrálva a témakör kémiai aspektusait dolgozza fel, így az Olvasók a kémikus szemével kísérhetik végig a gyógyszerkutatás folyamatát.

A könyv a szükséges gyógyszerkémiai, analitikai és fizikai kémiai, valamint eljáráskémiai ismereteket egységes formában tárgyalja, ugyanakkor rámutat azokra az informatikai, biológiai, orvosi, jogi és egyéb területekre, ahol a magasabb szintű integráció szempontjai érvényesülnek. Hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint a gyógyszerkutatás kémiájában közel tíz év gyakorlat szükséges a kellő jártasság kialakításához. A szerzők közössége jelen kötettel kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a szükséges ismeretek megszerzésének útja, ha jelentősen rövidebb nem is, de szemléletében egységesebb, összefüggéseiben áttekinthetőbb, eszköz- és módszerválasztásban tudatosabb lehessen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keseru-a-gyogyszerkutatas-kemiaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave