Ha a piacra eddig bevezetett gyógyszermolekulákat tanulmányozzuk, könnyen felismerhető, hogy bizonyos szubsztituensek gyakran megtalálhatóak, azaz előnyös tulajdonságot kölcsönöznek a vegyületeknek. Nagyon gyakran találunk metil-, etil-, esetleg hosszabb (egyenes vagy elágazó) alkil-csoportokat, hidroxi-csoportot, (szubsztituált)amino-csoportot, metoxi(tágabban: alkoxi)-csoportot, halogénatomokat (F, Cl, CF3), karbonsavfunkciót, illetve karbonsavak észter- és amidszármazékait, fenil (tágabban aril-, hetaril-)-szubsztituenseket stb. Ha alaposabban szemügyre vesszük a teljes molekulát, akkor feltűnik, hogy bizonyos szekezetek viszonylag nagy gyakorisággal fordulnak elő. Ezek a szerkezetek tehát olyan molekulacsaládokat képeznek, melyek képesek nagy affinitással többféle receptorhoz is kötődni. Ilyen alapvázak kiaknázásával a gyógyszerkémikusok viszonylag gyorsan és viszonylag nagy valószínűséggel tudnak több terápiás területen, többféle célponton is aktív molekulákat szintetizálni. A kitüntetett, előnyös szerkezetek (privileged structures) kifejezést több mint 20 éve Evans és munkatársai (1988) vezették be, amikor felismerték, hogy bizonyos 1,4-benzodiazepin-2-on származékok (pl. a lorazepam) a már ismert hatásokon kívül erősen kötődhetnek a kolecisztokinin (CCK-A) receptorhoz is (pl. devazepid). Ezt követően további hatástani területeken is találtak benzdiazepin alapvázat tartalmazó származékokat (Patchett és Nargund 2000; Marsters és mtsai 1994, 4.33. ábra).