Fazekas Tamás, Merkely Béla, Papp Gyula, Tenczer József (szerk.)

Klinikai szív-elektrofiziológia és aritmológia


Utánkövetés

A gyermekkori alkalmazás szemponjából talán legfontosabb, hogy Johnson és kollégái (78) a beavatkozás előtt és az utánkövetés során végzett Holter-vizsgálatok eredményét összehasonlítva nem találtak újonnan fellépő arrhythmiákat, pitvari ectopia ritkán jelentkezett. A Pediatric RCA Registry utánkövetési adatai szerint a strukturális szívhiba nélküli PSVT-s betegek között a későn fellépő katéteres szövődmény gyakoriság 1% alatti volt, ugyanakkor az utánkövetett betegek (csak 76%!) között a recidíváló tachycardia aránya kiábrándítóan magas volt. Járulékos köteg esetén 77%, AVNRT esetén pedig csak 71% volt a recidíva mentesség aránya 3 évvel a beavatkozás után. A meglepő adatok hátterében talán az is áll, hogy a regiszter önkéntes alapú volt, így talán a tünetmentes, gyógyult betegek kisebb hajlandóságot mutattak az adatszolgáltatásra és ezáltal az utánkövetés szempontjából elérhető betegek között a panaszosak túl reprezentáltak. IART miatt végzett ablatiók utánkövetéséről még kevesebb adat van, a kevés retrospektív vizsgálatban (52, 143) 40– 60% közötti recidívaarányt közöltek.

Klinikai szív-elektrofiziológia és aritmológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 748 7

A Klinikai szív-elektrofiziológia és aritmológia első kiadását a szívritmuszavarok patofiziológiájában, farmakológiájában, diagnosztikájában és gyógyításában kiemelkedően jártas hazai szakírók vetették papírra. Az aritmiában szenvedő betegek optimális ellátásához nélkülözhetetlen, az idő tájt rendelkezésre álló elméleti és klinikai tudnivalókat átfogóan ismertető kézikönyv iránti olvasói érdeklődés és a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztályának Nívódíja bizonyította, hogy a szerzők és a szerkesztők erőfeszítései nem voltak haszontalanok. Egy évtized az élettudományok fejlődésének jelenlegi tempóját figyelembe véve nagyon hosszú idő. Az elektrofiziológia és (a)ritmológia mind a mai napig a szívgyógyászat egyik legdinamikusabban fejlődő technicizálódó ága, melynek vertikuma egyre nagyobb: a szívizom szabályos ritmikáját megzavaró, nemritkán öröklődő patobiokémiai eltérések felismerésétől az új típusú, innovatív gyógyszerek hozzáértő alkalmazásán keresztül az egyre kifinomultabb invazív terápiás eljárásokig ível. Ennélfogva idő- és szükségszerűvé vált a lényegbevágóan új diagnosztikai / képalkotó módszerek, gyógyszeres és instrumentális kezelési módozatok, valamint a nagy mintaszámú, randomizált, kontrollcsoportos arrhythmiavizsgálatok eredményein nyugvó és a szakmai tudományos irányelvek főbb útmutatásait visszatükröző ismeretek friss, kézikönyvbe foglalt szintézise: a tudományág fejlődésével lépést tartó jelen, második, új fejezetek beépítésével és a régebbiek újraírásával, felülvizsgálatával gazdagított kiadás megírása, összeállítása.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fazekas-merkely-papp-tenczer-klinikai-sziv-elektrofiziologia-es-aritmologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave