A farmakoterápiában használatos antiarrhythmiás szerek többsége befolyásolja a szívizom kontraktilis erejét. A Na+-csatorna-gátlás általában negatív inotrop hatású, ilyenkor ugyanis a szívizomsejtekbe beáramló Na+ mennyisége és intracelluláris koncentrációja csökken (42). A kisebb intracelluláris Na+-töménység a Na+/Ca2+-cseremechanizmus közvetítésével a szívizom-összehúzódáshoz elengedhetetlenül szükséges cytosolikus Ca2+-koncentráció és kontraktilis erő csökkenéséhez vezet. Több antiarrhythmiás gyógyszer (3. ábra) gátolja a befelé irányuló lassú Ca2+-áramot (31, 39, 69, 82, 85), melynek következménye úgyszintén a csökkent intracelluláris Ca2+-tartalom és az azzal együtt járó negatív inotrop hatás. Szem előtt kell tartani azt is, hogy mind a Na+-, mind a Ca2+-csatorna-gátló hatások frekvenciafüggőek, és így elsősorban azok a szerek lesznek negatív inotrop hatásúak, amelyek ezen depolarizáló kationcsatornák működését már a normális szívfrekvencia-tartományban gátolják, azaz lassú leválási kinetikával rendelkeznek (pl. kinidin, flekainid, verapamil). Érthető, hogy a (β-adrenerg-receptorgátló antiarrhythmikumok a szimpatikus hatás csökkentése révén gyengítik a szívizom kontraktilis erejét. In vitro kísérletes adatok azt bizonyítják, hogy a repolarizációt megnyújtó antitachyarrhythmiás szerek (amiodaron, sotalol, dofetilid, ibutilid) mérsékelt fokú pozitív inotrop hatással rendelkeznek (53, 93). A pozitív inotropia hátterében feltehetően az áll, hogy a hosszabb repolarizáció, azon belül is elsősorban a platófázis alatt több Na+ és Ca2+ lép be a szívizomsejtbe (53, 93), ill. a pozitív membránpotenciál miatt a Na+/Ca2+-csereáram kevesebb Ca2+-ot pumpál ki a szívizomsejtből. Mivel az organikus szívbetegségekhez társuló systolés funkciókárosodás mértéke a túlélés egyik legfontosabb meghatározó tényezője, alapos okunk van feltételezni, hogy a CAST tanulmányban vizsgált Na+-csatorna-gátlók mortalitást növelő hatásához azok negatív inotrop tulajdonsága is hozzájárulhatott. Ennek ellenkezőjét feltételezhetjük az amiodaronról, tartós orális Cordarone-terápia során ugyanis a LVEF ischaemiás és nem ischaemiás eredetű congestív szívelégtelenségben egyaránt nő. A systolés funkciót előnyösen befolyásoló K+-csatorna-gátlókkal kapcsolatban viszont olyan adatok láttak napvilágot, amelyek a diastolés kamraműködés rosszabbodásának (negatív lusitrop hatás) lehetőségét vetik fel.